Igehely: Mt 20:1–16; Kulcsige: Mt 20:15 „Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok? Vagy azért vagy irigy, mert én jó vagyok hozzájuk?”
Tegnapi igénk úgy fejeződött be, hogy „sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első.” Hogyan? Erre is választ ad a mai igénk. A számok és teljesítmény bűvöletében élő ember nem tud mit kezdeni a mai történettel. Pedig de szeretnénk matematikai szöveges faladatként tekinteni erre a példázatra! A kérdés végül az lenne: Ha a gazda mindenkinek ugyanannyit fizetett, mennyi volt az átlagos órabér? Mindannyian érezzük, hogy nem jó a kérdés. Isten kegyelmi elhívása összeegyezhetetlen a mi matekunkkal. Nincs egész örök élet, fél örök élet, negyed örök élet… mint ahogy üdvösség sem. Krisztus követése nem verseny és teljesítmény, hanem ajándék és megtiszteltetés. Aki ezt nem látja, annak gonosszá válik a szeme, elkezdi patikamérlegen mérni a maga és mások teljesítményét, és keserű lesz, mint a tékozló fiú bátyja.
Nem láttam még olyan tanítványt, aki azzal dicsekedett volna: „Milyen jó, hogy életem végén kezdtem el követni Jézust, kevesebbet kellett küzdenem és szolgálnom őt.” Eddig csak olyanokkal találkoztam, akik azon bánkódtak, hogy miért nem hamarabb ismerték meg, és kezdték el követni őt. Öröm számunkra Jézus követése?
Mike Sámuel
Megegyezés a rosszban
Igehely: ApCsel 5:1–11; Kulcsige: ApCsel 5:9 „Péter erre így szólt hozzá: «Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? Íme, azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged.»”
Hogy végződhet ilyen rosszul valami, ami jól indult? Az előző fejezet végén arról olvashatunk, hogy „József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita, mivel földje volt, eladta azt, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé.” Ezt a mintát szerette volna követni Anániás és Szafira. Azonban nem mindegy, hogy mi mozgat bennünket a jó cselekvésében: A hit és az abból fakadó cselekedet, vagy a versengés. Még csak nem is az volt a baj, hogy nem az eladott föld teljes árát hozták el, hanem a látszat. Azt a látszatot keltették, hogy ugyanolyan nagylelkűek és áldozatkészek, mint Barnabás. Amikor versengésből és bizonyításvágyból teszünk jót, amikor többnek akarunk látszani, mint amik vagyunk, felnő valami a gyülekezet közösségében, ami belülről fertőzi és bomlasztja a kapcsolatokat. Elkezdenek a félelmek, elvárások és látszatok mozgatni.
„Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az ÚRban bízik, az oltalmat talál.” – mondja Salamon. Ezért egy másik fajta félelemre van szükségünk, hogy az Isten szerinti úton maradjunk: „Engedelmeskedjetek (rendeljétek alá magatokat) egymásnak, Krisztus félelmében.”
Mike Sámuel
Új hozzászólás