Igehely: ApCsel 7:51-60; Kulcsige: ApCsel 7:56 „Ekkor így szólt: Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll.”
A világ keresztyénsége ma megemlékezik azokról, akik életüket adták az evangéliumért. Az ünnep eredete egészen Néró császár keresztyénüldözésének idejéig nyúlik vissza. Ő volt az, akinek parancsára Rómát felgyújtották, mert a lángokból akart ihletet meríteni Trója pusztulásáról szóló verséhez. Hogy elterelje magáról a figyelmet, bűnbaknak a keresztyéneket tette meg, akiket válogatott kegyetlenséggel, ezerszámra végeztek ki. Állatok bőrébe kellett bújniuk, vadállatok marcangolták szét őket, sokan a keresztfán haltak meg, vagy pedig besötétedés után égő fáklyaként világítottak az éjszakában. Ez az ünnep a Néró császár által kivégzett, a későbbiekben pedig a különböző történelmi korszakokban meghurcolt keresztyéneknek állít emléket.
István volt az első keresztyén vértanú, akinek megadatott az a kegyelem, hogy nemcsak hihetett Istenben, hanem meg is halhatott az Úr Jézusért. Egy pillanatra megnyílt előtte a menny, és betekintést kapott a láthatatlan világ valóságába. Meglátta Isten dicsőségének kisugárzását Jézusban. Látta az élő Jézust, aki Isten jobbján állt. Nem tehette meg, hogy amit látott, azt ne mondja el azoknak, akik körülötte voltak. Döbbenetes, ami ezután történik. Amikor a menny dicsőségéről beszél, kicsúfolják, megvetik, letépik róla a ruhát, megszégyenítik, és halálra kövezik. István utolsó szavaival is az ellenségeiért könyörög. Azért tudja mindezt megtenni, mert látja már azt, amit hitt. Nem átkozódik, hanem azt mondja, hogy ne ródd fel nekik. Nem is azt kéri István, hogy ha lehet, kíméljék meg az életét, hanem, hogy Jézus vegye magához a lelkét.
A megnyílt ég erőt adhat nekünk is. Biztatást, hogy van értelme annak, amit teszünk, amit hiszünk, amiért küzdünk, mert az élő Jézusnak szolgálunk, akit biztosan meglátunk, amikor a célhoz érünk. Még akkor is, ha most nem mindent értünk, ami velünk történik, ha elcsüggedünk, ha utunk nem mindig virágos réteken vezet át. De egyszer meg fogjuk Őt látni színről-színre.
Ezért merjük vállalni Jézust, még akkor is, ha a Krisztus követésének ára van. Mert a Krisztusért vállalt szenvedés viszi a hívőt legközelebb Krisztushoz.
Dr. Gál János
Imaáhítat: Esedezzünk a napjainkban Krisztust megvalló vértanúkért! – Mt 24:9
Bibliaóra: Értékeld Isten irgalmasságát! – Jón 3:1-4:11 (Zsid 3:12-13)
Pál apostol prédikálásának jellemzői
Igehely: 1Kor 2:1-5; Kulcsige: 1Kor 2:3-4 „És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével.”
Pál apostol Athénból érkezett Korinthusba. Nem volt a legjobb formában, mert Athénban nem fogadták nyitott szívvel az igehirdetését. Voltak ugyan megtérők, de nem alakult gyülekezet a városban. Korinthusba egyedül érkezik tehát, lehangolt lelkiállapotban. Kívül-belül gyenge és erőtlen. Így tesz vallomást állapotáról: „nagy félelem, rettegés és erőtlenség között jelentem meg nálatok”. Nem palástolja gyengeségét és félelmét, hanem őszintén elmondja azt, ami benne zajlik.
Az igehirdetőnek is lehetnek mélypontok a szolgálatában. Főleg, amikor nincsenek pozitív visszajelzések, kézzelfogható eredmények. Mégsem hátrál meg, nem csügged el, hanem tovább végzi azt a feladatot, amire elhívást kapott az Úrtól. Azt is tudja, hogy a Küldő ott van a küldött mögött.
Korinthus egy gazdag kereskedelmi kikötőváros, az akkori tartomány fővárosa volt. Rendkívül sokféle vallás, tanítás, tévtanítás, ideológia keveredett ebben a társadalomban. Pálnak lehetősége lenne kérkedni a tudományával, elkápráztatni a hallgatóságot szónoklatával, bölcselkedni, de ehelyett egyetlen személyről, Jézusról, mint megfeszítettről akar prédikálni. Nem keresi a népszerűséget, és azt sem, hogy ékesen szóló fordulatokkal az emberek tetszését kiváltsa. Ő nem akar mást, csak az evangéliumot hirdetni, amire elhívást kapott. De azt sem bölcselkedő beszéddel, nehogy a Krisztusról szóló beszéd elveszítse az erejét.
Az igehirdetés legfontosabb mércéje a megfeszített Krisztus kell legyen: „mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” Majd azt is olvassuk, hogy a görögöknek bolondság, a zsidóknak botránkozás, de azoknak, akiket Isten elhívott, üdvözítő hatalom.
Ma is sokak számára megbotránkoztató a Krisztusról szóló evangélium. Mégis hirdetni kell, mert még mindig vannak olyanok, akik komolyan veszik, hisznek a megfeszített és feltámadott Krisztusban. Isten ereje életet, jellemet tud formálni ma is.
Ma azért imádkozzunk, hogy a Krisztus keresztjéről szóló evangélium jusson el a szívünk legmélyéig. Engedjük, hogy formáljon, átalakítson, és aztán hittel beszéljünk róla másoknak is.
Dr. Gál János
Új hozzászólás