2023. július 7., péntek

DÉLELŐTT | 
Ezékiás meggyógyítása

Igehely: 2Kir 20:1-11; Kulcsige: 2Kir 20:7 „Majd ezt mondta Ézsaiás: Hozzatok egy csomó préselt fügét! Odavitték és a kelevényre tették; a király pedig életben maradt.”

Ezékiás király istenfélő vezető volt. A nehéz helyzetekben Istennél kereste a segítséget, de amikor béke volt, és jól ment dolga, akkor is (lásd 2Kir 18:5-6). Most olyan krízisbe került az élete, amelytől minden ember megretten: súlyosan megbetegedett, és eljött hozzá a próféta, aki egyenesen megmondta neki, hogy hamarosan meg fog halni. Nem a prófétát kérte, hogy imádkozzon érte, hátha meggyógyulhat még, hanem a fal felé fordult, sírt és imádkozott Istenhez. Eddig is ismerte az ima lehetőségét, erejét, sokszor beszélt az Úrhoz, így most is természetes volt neki, hogy Istenhez kiált segítségért. Kapott még 15 ajándék életévet. Mit tett ezekkel az évekkel?
Nem az egészség, a hosszú, látszólag sikeres élet a minden. Ezeknél fontosabb az élet tartalma, amivel megtöltjük éveink számát. Amennyi idő adatik nekünk ez életben, azt éljük hasznosan, örök kincseket gyűjtve. Ugyanakkor legyünk készek átköltözni is az örök életbe!

Dr. Kisded Ernő

DÉLUTÁN | 

A szentség Lelke

Igehely: Ézs 63:7-14; Kulcsige: Ézs 63:11 „De visszaemlékezett népe a régi időkre, Mózesre: Hol van, aki a tengerből kihozta nyájának pásztorát? Hol van, aki belé öntötte szent lelkét?”

A teljes Írás Isten szentségét hangsúlyozza. Nincs benne semmi tisztátalanság, fel sem merül, hogy valami hiba, árnyék lenne benne. Teljesen bűntelen, tökéletes. Mindenki, aki Isten jelenlétében meg akar állni, annak ugyanilyen szentnek, tisztának kell lennie. Lehetséges ez nekünk, embereknek? Igen. Nem magunktól tudunk szentté válni, hanem ha elfogadjuk és alkalmazzuk az Isten által eltervezett módszert: a Bárány vére megtisztít, a Szentlélek megtart a tisztaságban, Istennek szentelten.
A megszentelés egy első nagy tisztulással kezdődik, amikor letesszük az összes hozzánk tapadó bűnt. Ez a megtérés. Ezután mindennap szükségünk van megtisztulásra, az elkövetett bűnök miatt. A Szentlélek gondoskodik arról, hogy a legkisebb bűnt is megítélje, és mi ne érezzük jól magunkat addig, amíg azt le nem tesszük. Ameddig hallgatunk rá, biztosak lehetünk abban, hogy szentekként élünk, pedig emberek maradunk.
Hallgassunk a szentség Lelkének hangjára!

Dr. Kisded Ernő

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.