2025. július 16., szerda

DÉLELŐTT | 
Legyél jó szolgája az Úrnak!

Igehely: Mt 25:19–23 Kulcsige: Mt 25:23 „Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében!”

A szolgálat az egyik kulcsszó a Bibliában. A szolgálatot hivatásnak is mondjuk. Az Úr Jézus sokat beszélt erről. Ő maga is végezte üdvösségünk érdekében. Szolgálatának csúcspontja a kereszten történt.

Példázatunk azok munkáját ábrázolja, akik Istentől, a mennyei Úrtól kaptak feladatot. Míg elmélkedsz ezen, hadd kérdezzem meg: Te is kaptál feladatot Istentől? Mi az?

Figyeljük tovább az eseményeket! A feladat kiosztása után van egy tevékeny, sáfárságra szánt időszak, amikor a kapott értékeket gyarapítani kell, majd jön az elszámolás ideje. Először be kell fektetned, azután Uradnak kell elszámolnod vele! A 23. vers egy sikeres, áldott szolga képét mutatja be. Ő egy igazi jó szolga: bár nem kapta a maximumot, de megduplázva adta vissza. Mi is kaptunk lelki és fizikai kincseket, értékeket. Az elszámolás ideje hamarosan eljön! Elmondhatja nekünk is a mennyei Úr azt, amit ennek a szolgának mondott? „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90:12)

Ének: Adj számot, ó, sáfár (HH 16).

Bódis László

DÉLUTÁN | 

Kizáró fogyatkozás

Igehely: Mk 10:17–25 Kulcsige: Mk 10:21 „Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiányosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!”

Van olyan helyzet, olyan hivatás, amikor szigorú feltételek szükségesek a feladat betöltéséhez. Ilyen lehet a katonai szolgálat, vagy az űrben végzett program az űrhajósnak. De beszélhetünk egyszerűbb foglalkozásról is. Az életünk minden területén, vannak elvárások, feltételek az alkalmassághoz. Megfelel vagy nem felel meg – ez az értékelés.

Baptista elődeink a bemerítést komoly feltételnek vetették alá, hiszen ez a küszöb az örök életre, a belépő az Isten országába. Ha ez ma nincs így, akkor vissza kell térni a bibliai elvárásokhoz! A történetben a kérdés az volt, el tud-e szakadni ennek az embernek a szíve attól, ami nem tartozik Isten országához, az örök élethez? Ezt Jézus hiányosságnak, fogyatkozásnak diagnosztizálja.

A Mester ma téged is megvizsgál! El tudsz-e szakadni attól, ami jó e földön, és szívedhez ragadt, de elválaszt Krisztustól és az örök élettől? Ez a kérdés még ma eldőlhet számodra. Elolvasva az igéket, és elmélkedve az Úr Jézus jelenlétében, hogyan mész tovább? Földi kincseiddel vagy a mennyeivel?

Ének: Nem arany és nem ezüst (HH 551).

Bódis László

 Napi áhítat

Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”

Pál apostol szeretetteljes szívességkéréssel fordul Filemonhoz, mint testvéréhez az Úrban. Megtehetné, hogy parancsoljon is, de nem teszi. Onézimoszról van szó, aki Filemonnál szolgált és megszökött, de közben Pált és Jézust megismerve megtért, és hasznos lett a szolgálatban. Pál szeretné, ha Filemon visszafogadná őt, aki már neki is hasznos lehet. Pálnak az a szeretetteljes kérése Filemonhoz, hogy úgy fogadja Onézimoszt, mintha magát Pált fogadná. Ez keresztyén kötelessége is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis önként, szeretetből fogadná vissza, és nem csupán kötelességből.