2023. július 19., szerda

DÉLELŐTT | 
Két vak

Igehely: Mt 9:27-31; Kulcsige: Mt 9:29 „Ő pedig ezt mondta nekik: Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.”

Három nagyon lényeges igazságot tudhatunk meg ebből az igeszakaszból, amelyekről minden embernek tudnia kell.
Az első: minden ember nyomorúságos helyzetben van, és rá van utalva, hogy Isten megkönyörüljön rajta. A vakokat nem kellett győzködni arról, hogy olyan hatalmas problémájuk van, amit orvosolni kell. A Biblia beszél a lelki vakságról, amelynek sokkal súlyosabb következménye van, mint a fizikai vakságnak: „ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, mivel most azt mondjátok, látunk, megmarad a bűnötök” (Jn 9:41).
A második: Jézus, a Dávid Fia, a megígért Messiás, és Ő tud segíteni az emberek nyomorúságos helyzetén. Az Úr Jézus által tett csodák azt igazolják, hogy a Messiással kapcsolatos igék beteljesedtek: „Akkor majd kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei” (Ézs 35:5).
A harmadik igazság: Jézus csak azok életében tud csodát tenni, akik hittel közelednek hozzá. A hit cselekvésre késztette a vak embereket: „követték őt, kiáltoztak: Könyörülj rajtunk Dávid Fia!” (27.v). Aztán szavakban is megvallották hitüket: Igen, hiszik, hogy Jézus meg tudja gyógyítani őket.

Fekete Csaba

DÉLUTÁN | 

A vezetés dolga nem az önjelölteké

Igehely: 1Kir 1:1,5-10; Kulcsige: 1Kir 1:5 „Adónijjá, Haggít fia elbizakodottan ezt mondta: Én leszek a király! És szerzett magának harci kocsikat, lovasokat és ötven férfit, akik előtte futottak.”

Az Ószövetségben a királyok kinevezését Isten végezte több esetben is. Most azonban azt látjuk, hogy Adónijjá, Dávid legidősebb fia, magát méltónak tartva, önkényesen meg akarta szerezni a királyi tisztséget. Adónijjá tervének megvalósításához még befolyásos embereket is meg tudott nyerni, szándékát kegyes cselekedetekbe is tudta burkolni, hiszen juhokat, marhákat és hizlalt borjúkat áldozott. De törekvéséből kihagyta apját, a királyt, Nátán prófétát, testvérét, Salamont, de ami még ezeknél is súlyosabb bűn: Isten véleménye sem volt számára fontos. Ha tovább olvassuk az igét, láthatjuk, hogy Adónijjá törekvése kudarcba fulladt, mert Isten akarata szerint Salamonnak kellett a királyi tisztséget betöltenie.
Isten országában, az Ő uralma alatt azok a vezetők lehetnek kedvesek Isten előtt, akiket Ő kiválaszt, és különféle szolgálattal megbíz. A vezetőket az alázat kell, hogy jellemezze, nem az elbizakodottság!

Fekete Csaba

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
6 + 3 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 2:1–12; Kulcsige: 1Thessz 2:8 „Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket.”

Középiskolában bibliaismeretet oktatva (nem titkolt cél az evangélium hirdetése) többször is beszélgethettem pedagógusokkal. Az egyik tanárnő így foglalta össze a pedagógia lényegét: „A gyermeket szeretni kell!” Ennyi! Egyszerű, de a lényeget megragadó definíció. A tanárok is rájöttek: ha szeretik azokat, akiknek ismereteket, életszemléletet akarnak átadni, sokkal könnyebb dolguk lesz.