Igehely: Jn 1:19-28; Kulcsige: Jn 1:23 „Erre ő így felelt: »Én kiáltó hang vagyok a pusztában: egyengessétek az Úr útját«, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta.”
Ez János bizonyságtétele: Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta! Bemerítő János tudta, miért küldetett. Nem is vágyott többre, csak hogy kiáltó szó legyen a pusztában, és kereszteljen. A júdeai pusztában éltek az esszéneusok, akik a tórát és a prófétai tekercseket másolták nagy pontossággal. János életének kezdeti szakaszában közöttük élt, de kapott egy megbízatást Istentől. A nép bűneinek súlyosságát és a közelgő ítéletet hirdette. A megtérésre való felhívása szíven találta a népet. Amikor a papok és léviták kérdőre vonták, hogy miért keresztel, világosan megmondta, hogy ő csak vízzel keresztel, de közöttük van az, akinek a saruja szíját sem méltó megoldani. Vagyis nála sokkal nagyobb az, aki Szentlélekkel keresztel. Ez a kijelentése rámutatott a Messiás jelenlétére, de ők nem ismerték fel, nem is akarták felismerni.
Ha felismerted, ki Jézus számodra és a világ számára, ha elfogadtad Őt, mint személyes Megváltódat, akkor elég, ha egy kiáltó hang vagy ebben az bűnnel telt világban. Kérj bátorságot Istentől, hogy megvalljad Őt, hirdesd Őt, és kiáltsad: Nemsokára visszajön Jézus, hogy megítélje a meg nem tért világot!
Fodor Barnabás
Mindennapi gondviselés
Igehely: Préd 2:22-25 „Mert mi jut az embernek mindabból, amit fáradsággal és teljes odaadással szerzett a nap alatt, hiszen mindennap fájdalom és bosszúság gyötri, és még éjjel sincs nyugta szívének?! Ez is hiábavalóság! Nincs hát jobb dolog, mint ha az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából. De beláttam, hogy Isten kezéből jön ez is. Mert ugyan ki ehetik, és ki lehet vígan nélküle?”
„Mert mi jut az embernek mindabból, amit fáradsággal és teljes odaadással szerzett a nap alatt?” „Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget” (Zsolt 127:2). Ez a két igevers az Istenbe vetett hit és bizalom áldására mutat. Nem érdemes fáradságosan dolgozni, jól élni istenfélelem nélkül. Ha szívünkben ott van az Isten félelme, az imádat, tisztelet és szolgálat, akkor Ő gondot visel rólunk, megáldja kezünk munkáját, értelmet ad földi életünknek. A prédikátor belátja, hogy Isten kezéből van az áldás. Keresve az élet értelmét, rájön, hogy bármilyen ügyes, okos, tehetséges is az ember, a földi élet javainak megteremtése hiábavalóság. De nem hiábavaló, ha isteni gondviselésnek tartjuk a földi javakat, ha hálát adunk értük, mert minden jó adomány Istentől származik.
Az ember törekvése, igyekezete, amivel gyűjt és alkot, hiábavaló és rossz dolog, mert minden fáradozása mellett előbb-utóbb másvalaki fogja élvezni ennek a hasznát. De Isten művei örökkévalók, ereje, bölcsessége, kegyelme, hűsége örök és dicséretre méltó. Jó az Ő félelmében élni, rá figyelni, csodálni, dicsérni, és igéjét követni. Isten a gondviselőnk.
Fodor Barnabás
