Igehely: Dán 8:1-14; Kulcsige: Dán 8:3a; 5a „Föltekintve láttam, hogy egy kétszarvú kos áll a csatorna mellett. Majd azt vettem észre, hogy egy kecskebak jön napnyugat felől az egész föld fölött, nem is érintve a földet.”
Dániel könyvét az Ószövetségi jelenések könyvének is nevezhetnénk. Sok rejtélyes, nehezen érthető ige van benne. De azt világosan hirdeti e könyv, hogy Isten a világtörténelem Ura: „Ő változtatja meg az időket és az időknek részeit; dönt királyokat és tesz királyokat.” Maga a történelem pontosan igazolta ennek a látomásnak a beteljesedését: A médek és a perzsák „kétszarvú birodalmát” „nagy nekidühödéssel” döntötte le a világhódító Nagy Sándor. Halála után hadvezérei egymás között osztották négyfelé a birodalmat. A szíriai tömbre összpontosul itt a további jövendölés, ahol Izráel népe élt. A kis szarvról szóló jövendölés IV. Antiokhosz Epiphanész uralkodásában teljesedett be (Kr.e. 175–164). Ő volt az, akinek már akkor „megadatott, hogy a szentek ellen hadakozzék, és azokat legyőzze” (10.v.). Kétségbeejtő módon, rettenetesen pusztított, s úgy tűnt, Isten országában már minden veszve van. „De aztán kiderül a szenthely igazsága!” – hangzik a bátorító, áldott ígéret. Azt nem magyarázta el az Úr Dánielnek, miért engedi Ő meg mindezt. Elég azt tudnunk, hogy mindezek ellenére – sőt, mindezekben! – Isten uralkodik. „Habár úgy is látszik néha, mintha az Úr már elhagyna, de én tudom, s érezem: el nem hagy Ő sohasem!” Az Úr biztat, hogy az alagútból nemsoká kiérünk, s ismét fény vesz körül. Ezért nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra. Tudjuk, olyan Istenünk van, aki a halálból is életet támaszthat, s az Ő ügyét semmilyen „nagyszarvú” hatalom sem semmisítheti meg. Azt is látjuk, hogy amikor övéit próbálja, gondosan számlálja a reggeleket és estéket, s „nem hagy feljebb kísértetni, mint elszenvedhetnénk.” A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk! Boldog nép az, akinek Istene az Úr, akit örökségül választott magának. Mindez Jézus Krisztus, a mi Megváltó Urunk által igaz valóság a számunkra.
Kedves olvasóm, hiszel-e az Úr Jézusban? Kaptál már mennyei látást tőle? Hiszed-e, hogy „sorsod sötétlő árnya közt szent arca rejtezik?” Oda tartozol-e már Krisztus mennyei seregéhez? (HH 66.)
Borzási Sandor
Imaáhítat: Kérjük Istent, hogy ismertesse meg velünk üdvözítő tervét! – 1Tim 1:3-4
Bibliaóra: A kísértés legyőzésének leckéje – Lk 4:1-13 (Mk 14:38)
Hajadonok, nőtlenek és özvegyek a gyülekezetben
Igehely: 1Kor 7:25-40; Kulcsige: 1Kor 7:35 „Ezt pedig éppen a ti javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak titeket, hanem hogy feddhetetlenül élhessetek, és teljes szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz.”
Az apostol pásztori figyelemmel fordul azok felé, akik egyedülállók, magányosok a gyülekezetben. Tudja, hogy sajátos gondjaik, kísértéseik vannak. „Mindenki a maga terhét hordozza.” Ezért kell, hogy együtt érezzünk velük, egymás terhét hordozzuk, és úgy töltsük be a Krisztus törvényét (Gal 6).
„Közülünk senki sem él önmagának. Mert, ha élünk, az Úrnak élünk…” – Ez a hívő ember életfilozófiája (Róm 14:7). Ebben az igeszakaszban az apostol bizonyságot tesz arról, hogy amennyiben valaki egyedülálló, Krisztusért, az Úrért végzett szolgálata hatékonyabb, nagyobb kiterjedésű, áldásosabb, s ő maga is boldogabb lehet. Bizonyságtételét személyes példájával is igazolja. Saját életének hatékonysága hitelesíti.
Kedves egyedülálló testvérem! Bár helyzeted sok tekintetben nehéz, az ige szerint mégsem hátrányos, inkább előnyös! Az apostol érvelését, akárcsak a boldogmondásokat (Mt 5), a természeti ember könnyen visszautasítja. Igaz, hogy ennek elfogadásához kegyelmi ajándék kell, de kívánatos, és jól működik. Hívő emberekhez szól, akik újjászülettek, akikben Krisztus értelme van: Ne a világhoz szabjuk magunkat, hanem változzunk el elménk megújulása által, hogy – akár egyedülállóként, akár családhoz kötötten – egyre inkább Krisztus tanítása szerint gondolkozzunk.
Sok élő példa tanúsítja, hogy az Úrral közösségben az egyedülállók élete kiteljesedhet, s lehetnek „boldogabbak a házasoknál”. Az egyedülállóság ilyen kegyelmi ajándékával megáldott életet élt a múlt században Túrmezei Erzsébet, Balk Margit, és sokan mások. A Krisztussal való közösség emelte őket felül az egyedülléten. Osztatlan szívvel ragaszkodtak az Úrhoz. Az örökkévalóság fényében éltek. Bár a teremtés rendje szerint általános igazság, hogy „nem jó az embernek egyedül”, de Krisztus olyan gyakorlati valóság lett a számukra, hogy a magányt nem ismerték.
Ha csupán átmenetileg él is valaki egyedül, a legjobban akkor cselekszik, ha számba veszi, milyen előnyökkel rendelkezik az Úr szolgálatában. „Valaki szolgált, sok jót tett, Másoknak így jó példa lett… Valaki hívő szívvel élt, Áldozott önként másokért… Ó, mondd, te hogyan élsz?” (HH 745.).
Borzási Sandor
Új hozzászólás