2023. augusztus 13., vasárnap

DÉLELŐTT | 
A Szentlélek előtt nincs titok

Igehely: Dán 3:31-4:15; Kulcsige: Dán 4:6 „Baltazár, te nagy mágus! Tudom, hogy szent, isteni lélek van benned, és nincs olyan titok, amit ne tudnál megfejteni. Magyarázd meg azt a látomást, amelyet álmomban láttam!”

Isten jelek és csodák által bizonyítja tetteit. Jézus is sokszor tett jeleket és csodákat, hogy meggyőzze a hitetleneket és bátorítsa tanítványait. Ezek Isten dicsőségét szolgálták. De a világ nem tud, mit kezdeni a jelekkel és csodákkal, amíg valaki azt meg nem magyarázza, és amíg a Szentlélek el nem kezd dolgozni bennük.
Egy ilyen óriási lehetőség adatott Dánielnek, és ő élt ezzel, Isten dicsőségére. A Szentlélek neki kijelentette pontosan (mint a Dán 2. részében is) a Nebukadneccar álmát. A Szentlélek előtt nincs titok!
Nebukadneccar uralkodásának virágzó, nyugodt időszakában, amikor minden jól ment, álmot látott. Amint az előbbi álom alkalmával, ismét egybehívta Babilon minden bölcsét, írástudóját, varázslóját, jövendőmondóját, hogy az értelmét megmondják. Itt elmondja magát az álmot is (nem úgy, mint az előző esetben), mégsem voltak képesek megfejteni azt. Végül bejött Dániel, akiről maga a király mondja, hogy benne isteni Lélek lakozik. Micsoda bizonyságtétel! Vajon rólunk milyen jellemzést adnának az emberek, a tisztségviselők, városvezetők, munkatársak?
Nebukadneccar korábban az „ördög atya” hatalma alatt élt (Jn 8:44), de életében csoda történik. Mert ez az ember a csodákat és jeleket látva: amint Dániel megjelenti az álom tartalmát és jelentését (Dán 2:31-45), elkezd hinni Istenben. És amikor a három zsidó férfi épen jön ki a hétszeresen befűtött kemencéből (Dán 3:15-27), nem tehet mást, mint kijelenti: „Áldott ezeknek Istene, mert nincs más Isten, aki így meg tud szabadítani!” Micsoda bátorítás! Ezt a királyt, aki a zsidó ifjak szívét is a maga üres istenhitére akarja nevelni, a Szentlélek meggyőzi!
Bátorítás, hogy a Lélek világosítja meg nekünk is az igét, amikor azt olvassuk! Ő megjelenti a legmélyebb titkokat is. De bátorítás abban is, hogy a Szentlélek meg tudja győzni a sokistenhitűt, a mélyen vallásos hamis istenhitűt, de a bizonytalan embert is! Bátorítás arra, hogy ne mi akarjuk meggyőzni őket, hanem imádkozzunk azért, hogy a Lélek győzze meg, amint látják hűségünket, kitartásunkat a mi Atyánk és Jézus Krisztus irányában!

Oláh Gedeon

Imaáhítat: 

Imaáhítat: Kérjünk készséget és szentséget, hogy bizonyságot tudjunk tenni reménységünkről! – 1Pt 3:15

Bibliaóra: 

Bibliaóra: Az emberséges magatartás próbája – 2Móz 22:20-26 (K. f. 21-27); 23:1-9 (Mt 5:48)

DÉLUTÁN | 

A testi kapcsolat ajándéka a házasságban

Igehely: 1Kor 6:12-7:6; Kulcsige: 1Kor 6:3 „Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább ítélkezhetünk a mindennapi élet dolgaiban!”

A házasság szerzője, teremtő Urunk, pontosan tudta, mi jó nekünk, és mi nem jó nekünk: „Nem jó az embernek egyedül.” Ő maga szerez az embernek segítőtársat, hozzá illőt (1Móz 2:18). Isten gondoskodik társról mindazoknak, akik hittel kérik tőle. Jobban tudja, hogy ki illik hozzánk, mint mi magunk.
Isten látta, hogy nem jó egyedül, Pál pedig javasolja, hogy legyen mindenkinek saját felesége (házastársa) (7:1). Isten csodálatos terve a házasság. Mégis sok a házastársi feszültség, egyet nem értés, sajnos, válás is. Ez azért van, mert az ember figyelmen kívül hagyta Isten használati utasításait a házassághoz. A házasság Isten ajándéka és áldás, de csak abban az esetben, ha az Ő terve szerint köttetik és működik. Nagyon fontos, hogy a házasság előtti tiszta élet jellemezze az ifjakat. Erre is van utalás a Bibliában, hogy a mai felgyorsult, elvetemedett világunkban hogyan őrizheti meg magát az ifjú tisztaságban (Zsolt 119:9). Csak Isten szavának megtartása által lehetséges. Isten a szexuális vágyat beleteremtette az emberbe, és azt mondta: „szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet”. A vágy maga nem bűn, csupán abban az esetben, ha a házasságon kívül történik. Isten egyértelműen a házassági keretbe rendelte azt. A nemi élet hasonló a tűzhöz, és amint a tűznek a kályhában van a helye, úgy a szexualitásnak is a házasságban! Sem a házasság előtt, sem azon kívül nincs helye!
Isten nem csak a gyermeknemzés céljából adta a testi kapcsolatot a házastársak között, hanem a kölcsönös örömszerzés, és a házastársi egység miatt is: „lesznek ketten egy testté” (7:3-5a). A legfontosabb része azonban a házasságnak, az, amit Pál is kiemel: az együtt imádkozás és a böjtölés! Nagyon fontos, hogy lelkileg egybeforrva, együttes naponkénti imádságban járuljanak Isten elé, aki képesít minden jó véghezvitelére. Az se baj, ha gyermekeink meglátnak minket, amint térdeinken imádkozunk, sőt, fontos, mivel örök emlékként ivódik be elméjükbe. Ez óriási bizonyságtétel lehet előttük, és megvalósulhat, amire Pál felhívja figyelmünket: dicsőíttetik Isten a testünkben és lelkünkben (1Kor 6:20).

Oláh Gedeon

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
5 + 6 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 2:13–20; Kulcsige: 1Thessz 2:14 „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.”

Amint a thesszalonikai gyülekezet megszületett, egy új valóságban is találták magukat. A helyi gyülekezet identitása nem abban merül ki, hogy Krisztus és mi, thesszalonikaiak. Pál kinyitja az ablakot, és megmutatja az új testvéreknek, hova is kerültek: „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól” (14.v.).