Igehely: Jel 22:6-21; Kulcsige: Jel 22:16 „Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag.”
Jézusról sokan hiszik, hogy Ő az első és az utolsó, ugyanígy sokan vallják, hogy Ő Dávid sarja, jogos leszármazottja. Vajon mit jelenthet Jézus számunkra, ha úgy nézünk rá, mint fényes hajnalcsillagra? Ez a csillag az egyik legrégebbi tájékozódási pont volt az emberek számára, hajósok, utazók biztos útjelzője. Jézus egy ilyen útjelző kell, hogy legyen a mi életünkben. Ha rá figyelünk, biztosan nem tévedünk el, de elrontott életünk helyreállítására is nála van lehetőség. A Jelenések könyvének a vége többször is kiemeli, hogy milyen fontos megtartanunk azokat az igéket, melyeket Jézus kijelentett: „Boldog, aki megtartja e könyv prófétai beszédeit.” Jézus szava számunkra az élet, a vezetés, a megtartó erő az utolsó időkig, amíg Ő visszajön.
A hajnalcsillagot a legtöbb nép istenként tisztelte. János leborult az angyal lába előtt, de az angyal figyelmeztette: „Csak Istent imádd!” Jézus a Jelenések könyvében úgy van bemutatva, mint az a személy, akit a mennyei lények is imádnak. Ő nem egy a sok isten közül, hanem az „első és az utolsó”, nincs hozzá fogható senki és semmi. Jézus az, aki majd az utolsó napon megfizet mindenkinek a cselekedete szerint, aki által méltónak táláltatunk, hogy bemenjünk a szent városba, az élet fájához.
Mielőtt vége az éjszakának, a hajnali fénysugarak megvilágítják az égboltot, de egy csillag még hosszú ideg ragyog az égen, ez a hajnalcsillag. Jézus szava pont ilyen. Emberek, tanítások jöhetnek-mehetnek, de Krisztus beszéde örök, biztosan megmarad. Így kell nekünk komolyan venni Krisztus beszédét, és elhinni mindazt, amit az utolsó időkről is tanított. Leginkább pedig komolyan vennünk, hogy mindazok, akik megmossák a ruhájukat a Bárány vérében, örök életet nyernek. Láthatjuk ma Jézust, mint ragyogó csillagot, aki vezeti életünket, aki biztos pont a mennyországba vezető úton, így mondhatjuk bátran „Jöjj, Uram, Jézus!”
Valóban Jézus személye és beszéde az életünk irányítója? Biztosan várjuk Őt vissza, reménykedve abban a jutalomban, melyet Ő ad majd nekünk az utolsó napon?
Szabó Szilárd
Köszönjük meg azt a bizonyosságot, hogy amit az Úr megígért a győzteseknek, az a miénk is lehet! - Jel 3:11-12
Igyekezz tehát, és térj meg! – Jel 3:1-22 (Jel 3:19)
Lelkemet adom belétek
Igehely: Ez 36:20-27; Kulcsige: Ez 36:27 „Az én lelkemet adom belétek, és gondoskodom róla, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.”
Isten prófétái felismerték, hogy Izráel számára nem elég egy új lehetőséget adni, gyökeres változásra van szüksége. A nép identitásának, lelkének kell átformálódnia, amit csak Isten Lelke tud elvégezni. Minden emberi törekvés az életünk megváltoztatására csak részleges megoldást jelent. Életünket Isten radikális „lelki műtétje” formálhatja át. Ennek a lelki átformálódásnak Isten a kezdeményezője. Izráel népe csak szégyent hozott az Úr nevére, Isten viszont önmagára nézve cselekszik, és könyörül népe helyzetén. Nem azt jelenti, hogy az embernek nem lett volna meg a feladata ebben a megújulásban. A prófétának például szólnia kellett Isten nevében, de az Úr volt az, aki elindította a változást, és véghez is vitte azt a lelki tisztulás által: „megtisztuljatok minden tisztátalanságtól” (25.v.). Nem lehet valaminek a megújulásáról beszélni, ha az továbbra is szennyes marad. Isten azt ígérte népének, hogy megbocsátja bűneiket, eltörli minden bálványimádásukat. Ő nem végez félmunkát. Nemcsak egy új kezdetet ad, hanem eltörli, megbocsátja a múltban elkövetett bűneiket is. Egy ilyen tiszta életbe tud új szívet és új lelket adni az Úr, és ez a lélek megtanít minket arra, hogyan kell élnünk. Ettől kezdve az ember számára nem csupán emberi parancsok sora a Krisztus szerinti élet, hanem belső késztetés. A Lélek az, aki megítéli cselekedeteink helyességét, elvezet bennünket az Isten akarata szerinti életre. Lehet, néha nehéznek érezzük a keresztény életet, szabályokat, korlátokat látunk benne. Jöjjünk ma Isten elé, és kérjük Lelkének szabadságát, amely természetünkké teszi az Istennek való engedelmességet. Hadd ébredjen fel a szívünkben a vágy arra, hogy Isten munkálkodjon bennünk, kérjük és várjuk az Ő Lelkének cselekvő hatalmát! Akarjuk megcselekedni, amit Ő kijelent, és ha mi vagyunk azok, akiknek tisztulásra, Lélekkel való beteljesedésre van szükségünk, tárjuk ki szívünket Isten előtt, és engedjük, hogy élettel és Lélekkel töltse azt meg.
Szabó Szilárd
