2021. szeptember 3., péntek

DÉLELŐTT | 
Aminek Isten nevez, az vagy

Igehely: Zsid 5:10 „Mert Isten őt Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte.”

Az Atya Jézus Krisztust Melkisédek rendje szerint főpapnak nevezte, már a 110. Zsoltár megírásakor. Az is volt, még ha kortársai nem is ismerték ezt fel, vagy el. Isten véleménye sokkal fontosabb rólunk, mint az embereké, vagy éppenséggel a saját magunké. Bátorítson bennünket ma ez a gondolat és adjon erőt a napunkhoz.

Isten gyermekei vagyunk. „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.” (1Jn 3:1) A világmindenség legnagyobb, legbölcsebb, legszeretetteljesebb és legkegyelmesebb személyéhez tartozunk. Isten a mi Atyánk. Testvérem, húzd ki magad, fel a fejjel! Nem akárki gyermeke vagy!

Isten örökösei vagyunk. „Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8:17) Hogy Isten örökösei vagyunk, azt jelenti, hogy minden gazdagságában részesít bennünket. Mily bátorítás ez nekünk szegényeknek és szűkölködőknek. „Koldusból királlyá lettem!”

Drágák vagyunk Isten szemében. „… drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek…” (Ézs 43:4) Nem csodálatos ilyet hallani Istentől?! Isten szeretete és megváltásunk nagy ára ad nekünk értéket.

Kovács József

DÉLUTÁN | 

Az Úr megmutatja, hogy van különbség

Igehely: Mal 3:13–18; Kulcsige: Mal 3:18 „Akkor ismét látni fogjátok, hogy különbség van az igaz és a bűnös között, az Isten tisztelői és az őt nem tisztelők között.”

Vannak még olyan emberek, akiket érdekel a jó viszony Istennel? Ha a válasz igen, akkor vizsgáljuk meg Isten szemszögéből a rossz és jó hozzáállást, és vonjuk le a következtetést.

A testi ember szemszögéből lényegtelen, hogy most hogyan viszonyul Isten felé. Sőt, egyenesen káros neki a helyes viszony, mivel nem kecsegtet társadalmi előnnyel. A fontos az, hogy a büszkék most gyarapodnak, most kísérthetik Istent, gonoszságot űzhetnek, és mégis megszabadulnak a számonkéréstől.

Az Isten szempontjából az a lényeg, hogy majd mi lesz a helyes viszony jutalma. Majd ama napon Isten kivételez az alázatosokkal: az Isten tulajdon fiai lesznek, az Úr adja majd nekik a jutalmat. Az Úr most figyel, és viszonyulást rögzít. Ez lényeges szempont, hogy mit tesz most Isten, és mit fog tenni majd!

A szemléletváltást a megtérés hozza el. Addig lehetetlen helyes viszonyba kerülni Istennel. Az Úr Jézus Krisztus ugyanazt az üzenetet hordozta, mint Bemerítő János. „Ettől fogva (ti. János bebörtönzése után) kezde Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa” (Mt 4:17).

Kaszta Áron

 Napi áhítat

Igehely: 5Móz 30:1–10; Kulcsige: 5Móz 30:9 „Elhalmoz téged javaival Istened, az Úr kezed minden munkájában, méhed gyümölcsében, állataid ivadékában és földed termésében. Mert újra örömét leli majd az Úr abban, hogy jót tegyen veled, ahogyan örömét lelte atyáidban.”

Az Isten atyai kegyelme, szeretete nem szűnik meg: „ha megtérsz, újra hozzád fordul”, jóra fordítja népe sorsát. Még a feltételeket is megteremti ahhoz, hogy a választott nép megtartsa törvényeit: megváltoztatja a szívüket. Isten parancsának megtartása életet jelent, mert az élet forrása az. Aki szereti Istent, ezt törvényeinek cselekvésével bizonyítja be, és ez összekapcsolja az embert az élet kiapadhatatlan forrásával, magával Istennel.