2021. október 21., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Az Ige

Igehely: Jn 1:1-5; Kulcsige: Jn 1:1 „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.”

Az evangéliumok Jézus életművét és váltságmunkáját mutatják be különböző megvilágításban. Megkezdik születésével, gyermekkorával, majd tetteit, csodáit, végül halálát és feltámadását írják le. Egyedül a János evangéliuma kivétel, ahol János Jézus személyét az örökkévalóság irányából vezeti be. Ugyanaz a kifejezés van itt is, mint a Biblia első mondatában: Kezdetben... Isten; kezdetben vala az Ige. János meg van győződve arról, hogy Jézus örök időktől fogva létezik, hogy Ő ISTEN és TEREMTŐ. Jelen volt és részt vett a világ teremtésében.

A Jn 17:5-ben Jézus utal arra a dicsőségre, amellyel bírt a világ létele előtt. Jézus itt úgy van bemutatva, mint Ige, az Isten szava, beszéde, kifejezése. Jézus az Istennél volt. Jézus Isten volt. Jézus olyan volt, mint Isten. Jézus az Isten üzenete az emberiség számára. Isten önmagát adta nekünk Jézus személyében. Ennél többet nem tehetett, nem adhatott. Ha ez nem indít meg, ha ennyi nem elég valakinek, akkor Istennek ahhoz nincs több mondanivalója. Befogadta-e már a szíved az IGÉT?

Szűcs Zsolt

DÉLUTÁN | 

Új élet Korinthusban

Igehely: ApCsel 18:1–11; Kulcsige: ApCsel 18:8 „Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt, és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek, és megkeresztelkedtek.”

Pál apostol városról városra járva hirdette az evangéliumot. Munkája nyomán új élet bontakozott ki egymás után. 

Ebben az igeszakaszban arról olvashattunk, hogy eljutott Korinthusba, ahol Akvillára és Priszcillára talált, akik sátorkészítők voltak. Pál náluk maradt, és mivel ő is sátorkészítéssel foglalkozott, náluk dolgozott ebben az időszakban. 

A missziómunkát a munkahelyen is lehetett végezni. Az apostol a zsinagógában is hirdette Jézus Krisztust, az Isten Fiát, de a zsidók ellenszegültek. Ennek következtében a pogányok felé fordult, és egy Jusztus nevű ember házába ment. 

Pál biztatást kapott a Lélek által, hogy ne féljen, hirdesse csak az igét, mert sok nép van még abban a városban. Új élet ott kezdődik, ahol kitartással végzik a missziót minden ember előtt, tudva, hogy lesznek olyanok, akik befogadják a hirdetett igét. 

Legyünk figyelmesek a Lélek hangjára, és engedelmeskedjünk, amikor biztat, bátorít a lelki munka végzésére!

Kiss László

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.