2021. október 13., szerda

DÉLELŐTT | 
Aki hisz, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek

Igehely: Jn 7:37-44; Kulcsige: Jn 7:38 „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.”

Egyedülálló tér és idő szempontjából az a tanítás és prófécia, amelyet Jézus Krisztus itt elmond. Hallgatói a leigázott ország politikai vezetői és a köznép. Egyesek hisznek benne, mások a halálát akarják. Keresik Őt, hallani akarják, de nem értik, és merényletet készítenek ellene. Ebben az ellentmondásos helyzetben eléjük áll Isten Fia. Ő ma is ott jelenik meg, ahol Szellemben és igazságban keresik Őt. Hívja az éheseket, a szomjazókat, a szegényeket és a periférián élőket. A legmélyebb felismerést, empátiát nem a tősgyökeres jeruzsálemiek, hanem a vidéki zarándokok nyilvánították iránta, akik a csodáiban, kisugárzásában, szavaiban Istent látták. Hallanod kell Őt, és személyes hit által szellemedbe befogadnod, hogy felülről születhess, és Isten gyermekévé válhass. Isten odaíratta már a közvetlen következő mondatba, hogy kicsoda ez az élő víz: maga a Szentlélek (2Pt 1:21). Ő kiárad, ha szomjazol rá. Isten összekapcsolódik veled, és életed részévé válik. Nem azért tölt be a Szentlélek, hogy gőg támadjon benned, hanem hogy megerősítsen téged, és áldást vigyen általad a környezetednek is.

Van-e természetfeletti megtapasztalásod az élő víz folyamáról? Kérd Őt alázattal!

Buzle Dániel

DÉLUTÁN | 

Kiemelkedő hit és gyógyulás

Igehely: Lk 7:1–10; Kulcsige: Lk 7:7 „Ezért magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám.”

A hegyi beszéd elmondása után Jézus Kapernaumba ment. Egy pogány százados zsidó elöljárókat küldött, hogy kérjék meg az Urat, gyógyítsa meg a szolgáját, aki halálán van, és nagy kínokat szenved (Mt 8:6). A százados példát mutatott mindenekelőtt abban, ahogyan értékelte embertársát: a (rab)szolgája nála nagy becsületben volt, annak ellenére, hogy már haldoklott. Mégis, mit meg nem tesz érte! Értékeket megtagadó világunkban megtanulhatjuk ettől a pogány katonatiszttől, hogy becsüljük meg embertársainkat: munkatársainkat, szomszédjainkat, rokonainkat, ismerőseinket, a románt, a magyart, a cigányt is!

Továbbá példát ad abban is, ahogyan értékelte önmagát. Miközben a zsidók kijelentik: „méltó arra, hogy megtedd ezt neki”, eközben ő azt üzeni: „nem vagyok méltó arra, hogy a hajlékomba jöjj”! Ne gondoljuk, hogy nem számít, mit mond rólunk a világ! De még fontosabb, hogy milyennek értékeljük mi magunkat! Végül abban ad példát, ahogyan viszonyult Jézushoz: mert hinni az Ő hatalmában és istenségében. Az ilyen hitet Jézus értékeli és megjutalmazza.

Borzási István

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 2:1–12; Kulcsige: 1Thessz 2:8 „Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket.”

Középiskolában bibliaismeretet oktatva (nem titkolt cél az evangélium hirdetése) többször is beszélgethettem pedagógusokkal. Az egyik tanárnő így foglalta össze a pedagógia lényegét: „A gyermeket szeretni kell!” Ennyi! Egyszerű, de a lényeget megragadó definíció. A tanárok is rájöttek: ha szeretik azokat, akiknek ismereteket, életszemléletet akarnak átadni, sokkal könnyebb dolguk lesz.