Igehely: Jn 7:37-44; Kulcsige: Jn 7:38 „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.”
Egyedülálló tér és idő szempontjából az a tanítás és prófécia, amelyet Jézus Krisztus itt elmond. Hallgatói a leigázott ország politikai vezetői és a köznép. Egyesek hisznek benne, mások a halálát akarják. Keresik Őt, hallani akarják, de nem értik, és merényletet készítenek ellene. Ebben az ellentmondásos helyzetben eléjük áll Isten Fia. Ő ma is ott jelenik meg, ahol Szellemben és igazságban keresik Őt. Hívja az éheseket, a szomjazókat, a szegényeket és a periférián élőket. A legmélyebb felismerést, empátiát nem a tősgyökeres jeruzsálemiek, hanem a vidéki zarándokok nyilvánították iránta, akik a csodáiban, kisugárzásában, szavaiban Istent látták. Hallanod kell Őt, és személyes hit által szellemedbe befogadnod, hogy felülről születhess, és Isten gyermekévé válhass. Isten odaíratta már a közvetlen következő mondatba, hogy kicsoda ez az élő víz: maga a Szentlélek (2Pt 1:21). Ő kiárad, ha szomjazol rá. Isten összekapcsolódik veled, és életed részévé válik. Nem azért tölt be a Szentlélek, hogy gőg támadjon benned, hanem hogy megerősítsen téged, és áldást vigyen általad a környezetednek is.
Van-e természetfeletti megtapasztalásod az élő víz folyamáról? Kérd Őt alázattal!
Buzle Dániel
Kiemelkedő hit és gyógyulás
Igehely: Lk 7:1–10; Kulcsige: Lk 7:7 „Ezért magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám.”
A hegyi beszéd elmondása után Jézus Kapernaumba ment. Egy pogány százados zsidó elöljárókat küldött, hogy kérjék meg az Urat, gyógyítsa meg a szolgáját, aki halálán van, és nagy kínokat szenved (Mt 8:6). A százados példát mutatott mindenekelőtt abban, ahogyan értékelte embertársát: a (rab)szolgája nála nagy becsületben volt, annak ellenére, hogy már haldoklott. Mégis, mit meg nem tesz érte! Értékeket megtagadó világunkban megtanulhatjuk ettől a pogány katonatiszttől, hogy becsüljük meg embertársainkat: munkatársainkat, szomszédjainkat, rokonainkat, ismerőseinket, a románt, a magyart, a cigányt is!
Továbbá példát ad abban is, ahogyan értékelte önmagát. Miközben a zsidók kijelentik: „méltó arra, hogy megtedd ezt neki”, eközben ő azt üzeni: „nem vagyok méltó arra, hogy a hajlékomba jöjj”! Ne gondoljuk, hogy nem számít, mit mond rólunk a világ! De még fontosabb, hogy milyennek értékeljük mi magunkat! Végül abban ad példát, ahogyan viszonyult Jézushoz: mert hinni az Ő hatalmában és istenségében. Az ilyen hitet Jézus értékeli és megjutalmazza.
Borzási István