Igehely: 2Kor 4:13-18; Kulcsige: 2Kor 4:14 „Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt.”
Valószínűleg ritkán gondolunk arra, hogy Jézus Krisztus az Ő földre jövetelével vállalta a romlandóságot. Amikor megszületett romlandó világunkba, magára vette azt a külső embert, amely az évek múlásával látványosan változik, az idősebb napokra talán már gyengébben működik, mert leépül. Mégis mindezek megtapasztalásában, amely minden földi halandónak az útja, van egy minden napra elegendő reménység számunkra embereknek.
Krisztus földi testének megromlása nem egy természetes halál beálltába torkollott, hanem a Golgotai kereszten értünk elszenvedett halálba. Az Ő külső emberének félelmetes megrontása ott ment végbe Nagypénteken, hogy nekünk életet szerezzen. Hisszük és valljuk ezt!? Az Atya Isten feltámasztotta Őt a halottak közül, Krisztus lett az elsőszülött. Úgyhogy természetes, hogy a feltámadásban majd az Általa, még a földi életükben újjászületett lelki testvérei fogják követni, mint másod-, harmad- és sokadszülöttek. Aki feltámasztotta a Fiút, feltámasztja majd az Ő követőit is. Ez a mi mindennapi reménységünk, egy kiapadhatatlan forrás. A mi földi szenvedésünk, nyomorúságunk pillanatnyi, rövid ideig tartó, egy napon véget ér, és a Krisztusban való hitünk igen–igen nagy örök dicsőségbe fog torkolni és kiteljesedni.
Hittek, és azért szóltak a maguk idejében az apostolok és a többi tanítvány. S ezen az úton tovább haladva, magunkról szintén mondjuk: Hiszünk mi is, és azért szólunk! Ahol élő hit van, ott lennie kell élő beszédnek, amely kifejezésre juttatja a hit boldogító megtapasztalását. Hitünk szava nem valami bizonytalan zengésű trombita, hanem a belső bizonyosság hangja, hiszen mi nem abban hiszünk, amit nem ismerünk, hanem abban, amit tudunk és ismerünk. Legyünk hálásak ezért a biztos tudásért. Ez az öröm és biztonság jellemezze mindennapi életünket, és határozza meg döntéseinket is!
Jézus ma is megjelenik, ma is kijelenti magát, mint feltámadott Úr. Adjunk hálát ezért, hívjuk Őt segítségül a mai napon és reménységünk legyen megtörhetetlen Őbenne!
Kelemen Sándor
Imaáhítat: Imádkozzunk mennyei vigasztalásért a gyászolók számára! – Zsolt 94:19
Bibliaóra: Ő az igazi öröm forrása – Jn 16:16-33 (Jn 16:22)
Isten haragja Sion leányán
Igehely: JSir 2:1–22; Kulcsige: JSir 2:1 „Jaj, de sötét az a felhő, amelyet az Úr haragjában Sion leányára borított! Az égből a földre dobta Izráel ékességét, nem törődött lábai zsámolyával haragja napján.”
Isten igaz prófétáira mindig nagy teher nehezedik, amikor Isten ítéletének a látásával és a hirdetésével van dolgunk. Isten látta népe helyzetét a jeremiási időben, és nagyon jól látja ma is. A nép bűnei miatt, mivel a szívük, a bizalmuk, a hódolatuk, a szolgálatuk makacsul elfordult Istentől, és többszöri figyelmeztetés ellenére sem jobbították meg útjaikat, Isten az Ő büntetését küldte. Tekinthetünk keletre, nyugatra, vagy épp a házunk, országunk tájékára különböző embereket hibáztatva és okolva, de a csapás egyenesen az Úrtól van.
Amikor az, amiben bízunk, megszűnik, ami ékesség, érték volt eddig, már nem ér semmit, amikor otthonaink megsemmisülnek, amikor sorra zárják be a templomokat, imaházakat, amikor a nép vezetőit Isten megalázza, amikor egy egész országot járvány sújt és Isten nem védelmez a csapástól, hanem inkább megsokasítja a bajt, nem ad kijelentést, hanem hallgat, akkor sírni kell! Sírni kell és teljes szívből Istenhez térni, hátha megkönyörül és eltávoztatja a rosszat, amit kigondolt a büntetésünkre, észhez térítésünkre.
Gyakran megfeledkezünk róla, de a bűnnek valóságos következményei vannak. Mert amit vet az ember, előbb–utóbb aratni is fogja annak a gyümölcsét, különösen, ha a testének, a bűnös indulatainak, vagy épp csak a kényelmének, nemtörődömségének vetett. A bűn következménye mögött is az igazságos Isten áll. A szabadulás, ha már másra nem hallgatott az ember, a pusztuláson keresztül érkezik. Talán egy rövid időre a lelkünk nem tudja, hogy Isten barát–e vagy ellenség. De Istennek az adott csapással, nyomorúsággal sem más a célja, minthogy megszabadítsa a bűnbe esett embert a teljes pusztulástól, az örök kárhozattól. Isten ki akar gyomlálni az életünkből minden olyan érzést, tettet, ami nem az Ő kegyességében gyökerezik, aminek semmi köze Őhozzá. Isten gyermeke számára a legnagyobb vigasztalás kell legyen az, ha tudja, hogy Isten megemésztő tüzes szeretete munkához lát élete azon területein, amelyekről nem is gondolta, hogy bűnt növeszt, vagy éppenséggel úgy vélte, hogy jól el vannak rejtve mások szemei elől.
Isten szeretete haragot jelent minden rossz felé. Ő sohasem gyöngéd az iránt, ami gyűlöli Őt és ellene van. Meg kell hát térnünk ezekből és odafordulnunk Istenhez, hogy csúfosan el ne vesszünk!
Kelemen Sándor
