2021. március 24., szerda

DÉLELŐTT | 
Ide is, oda is

Igehely: Mk 12:13-17; Kulcsige: Mk 12:17 „Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta.”

Jézus életének utolsó hetét Jeruzsálemben töltötte, ahol sokat tanított, és nagyon sok kérdésre válaszolt. Ellenségei gyakran keresték a lehetőséget, hogy elnémítsák és megölessék.

Ez alkalommal a pénz kérdése merült fel. A zsidók büszkék voltak kiválasztottságukra, ugyanakkor a mózesi törvények bizonyos tekintetben korlátozták is a zsidók és más nemzetiségűek kapcsolatát. Azokban a napokban a zsidók egy pogány császár uralma alatt éltek. A hátsó szándékkal feltett kérdés az volt, hogy kell-e adót fizetnie zsidónak egy pogány származású uralkodó részére? Jézus bölcs válasza újból elnémította ellenségeit.

Ma talán másképp lehetne feltenni a kérdést. Isten népének a különböző fizetni valók mellett (számlák, adók stb.) kell-e az Isten királyságába is befektetnie? Vajon elég csak a túlélésre összpontosítani? Eltartani a családot? Természetesen, a család fenntartása is nagyon fontos. Azonban az Újszövetség tanít a pénzünk kezelésének helyes egyensúlyáról. Akkor mennyit adjak az Úrnak? Hadd kérdezzem meg: az Úr mennyit adott érted? Segítsen a válasz az egyensúly kialakításában!

Szabó Sándor

DÉLUTÁN | 

Kimért szeretet és odaadó szeretet

Igehely: Lk 7:36–50; Kulcsige: Lk 7:44 „Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet a lábam megmosására, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg.”

Jézus sokaknak felkeltette az érdeklődését szolgálata alatt. Többek között egy Simon nevű farizeusnak is, aki el is hívta Jézust a házába, és megvendégelte Őt. Valószínű, nem az őszinte érdeklődés, hanem a hibák keresése volt a farizeus indítéka, ahogy ezt más farizeusok is gyakran tették Jézussal. Mindamellett, hogy az általános és minden vendég irányába gyakorolt fogadtatást elhagyta Simon, ami arra a kultúrára volt jellemző (gondolva itt a lábmosásra, a vendég fejének olajjal való megkenésére), ítélkező gondolatokkal vádolta Jézust: „Ha próféta volna…”. Jézus nagyon is jól tudta, hogy ki az a nő, aki Őt rendkívüli módon köszöntötte.

Talán gyakran beleesünk mi is a farizeus által bemutatott bűnbe. Hajlamosak vagyunk felszínesen ítélni. Hajlamosak vagyunk arra, hogy „jobban tudjuk, mint Jézus”. Hajlamosak vagyunk bukdácsoló testvéreink felett hamar pálcát törni. Pedig ezeknek az atyafiaknak van a legnagyobb szükségük támogatásra, bátorításra, segítségre. Ha Simonon múlt volna, már rég kitette volna a szűrét ennek a bűnös nőnek. Te segítesz, vagy pálcát törsz a „bűnös”, bűnbe esett testvéreid felett?

Szabó Sándor

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.