Igehely: Péld 22:1-16; Kulcsige: Péld 22:16 „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.”
Ma reggel Isten figyelmeztet és utasít. Felszólít, hogy ne elégedjünk meg azzal az állapottal, amiben vagyunk. Amit ránk bízott, azt tegyük teljes odaadással, szeretettel és felelősséggel. Egy ilyen nagyon fontos felelősség az új nemzedék nevelése. A bölcsesség az egyik alappillére ennek a feladatnak.
Mit tanít a Példabeszédek könyve a bölcs életről a családi kapcsolatokban? Hogyan éljünk bölcsen ott, ahol leginkább önmagunk vagyunk, ahol legkevésbé tudunk más képet mutatni, mint a valóság? Ott, ahol a legfájdalmasabban érint, ha zsákutcába jutnak a kapcsolataink? Először is a családunkban élő gyermekek nevelése van ránk bízva. Vizsgáljuk meg, hogy milyen kell legyen az ideális szülő–gyermek kapcsolat, hogyan alakulhat ki és tartható fenn a generációk közti harmónia?
A család kiegyensúlyozott működése központi téma a Példabeszédek könyvében: „Az öregek koronája az unokák, és a fiak ékessége az atyák” (Péld 17:6). A nemzedékek egymásra vannak utalva, egymásban lelik örömüket. Sajnos, ez a mai világban nagyon sok helyen hiányzik, és emiatt tart az emberiség ott, ahol nem kellene. A különböző generációk tagjai azonban egymásban kell megtalálják ékességüket. Akkor lesz igaz a fenti mondás, ha az egymást követő nemzedékek békében élnek egymással, egymás mellett. Egymásra utaltan, egymást tisztelik és támogatják. Ezt jelenti a család a maga ideális harmóniájában, ahol öröm, tisztelet és megbecsülés uralkodik. Lehetséges-e mindez? A mi világunkban a család, mint egység, egyre gyakrabban negatív környezetben jelenik meg. Ma már sokat hallunk családon belüli erőszakról is. De Isten drága igéje tanít, hogyan éljünk, és miképpen fegyelmezzük a következő nemzedéket: „Támaszkodjék szavaimra szíved, tartsd meg parancsaimat, és élni fogsz. Szerezz bölcsességet, szerezz értelmet, ne felejtsd el szavaimat, és ne térj el tőlük! Ne hagyd el, és megőriznek téged, szeresd, és megoltalmaznak téged” (Péld 4:4-6).
Adja az Úr, hogy ezeknek a tanításoknak fényében oktassuk gyermekeinket, az új nemzedéket, akiket az Úr ránk bízott.
Rusu Sándor
Imaáhítat: Adjunk hálát a hívő pedagógusok szolgálatáért! – Péld 22:6
Bibliaóra: A tanítványok szolgálata – 2Tim 2:14-26 (2Tim 2:15)
Igehirdetés tiszta szándékkal
Igehely: 1Thessz 2:1–16; Kulcsige: 1Thessz 2:4 „Hanem mivel Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem embereknek akarunk tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek.”
A szándéktól függ az igehirdetés ereje és hatékonysága. Ha tiszta szívből és tiszta szándékkal adjuk tovább azt, amit Istentől kaptunk, az Úr azt meg is áldja. De ha ennek a fordítottja érvényesül, akkor áldás helyett átkot vonunk magunkra. A gyengeség és az erő ötvözete csak nemes emberek életében tud egyszerre meglenni, minden más esetben egyik a másiknak kioltója. Gyöngédséggel, tiszta szándékkal hirdetni, megélni Isten igéjét, ez egyik legfontosabb feladatunk a mai világban. Pál apostol nem volt munkakerülő soha, ha kellett, két kezével, éjjel-nappal is dolgozott a szellemi terhelés mellett. Legfontosabb elhívása mégis az evangélium hirdetése volt. Nemcsak vágyai voltak, hanem tettei is, mellyel szeretetét fejezte ki, és ezáltal Jézusra irányította a figyelmet. Példaként adta ezzel magát a thesszalonikai gyülekezetnek, hogy a becsületes, kitartó munka Isten ügyét viszi előbbre. Személyes példája mellett szóban is bátorította a testvéreket a munkára. A mérce nekünk is ez: éljünk szentül, igazán és feddhetetlenül, és ha ezt tesszük, akkor az igehirdetésünk Isten szerinti lesz.
Ezt leginkább azzal tudjuk kifejezni, ha önzetlenül szolgálunk az emberek felé. Ha Jézus egykor az ellenség szeretetére buzdított, akkor mennyivel inkább kell, hogy szeressük a gyülekezetben levő testvéreinket! Pál apostol iránytűjével nem volt gond. A Krisztussal való találkozás után – ott, a damaszkuszi úton – megértette, hogy nem több ő, mint szolgálatra választott edénye elhívó és megbízó Urának. Nem gondolkozott erről másként akkor sem, ha az emberek megtértek a bizonyságtételére. De akkor sem bizonytalanodott el, ha halálos veszélyek között volt az élete. Alázatban tudott maradni minden életkörülmény közepette, még akkor is, amikor lett volna oka dicsekedésre. Ha dicsekedett is, az Úrral dicsekedett. Nem dicséretre, kitüntetésre vágyott, hanem arra, hogy hasznos legyen. A felbuzdulása nem alkalmi volt csupán: az isteni szeretet táplálta.
Megjegyzendő, hogy csak az táplálhat mást, aki maga is táplálkozik. Csakis egészséges lélekkel válhatunk jó eszközökké mások életében.
Rusu Sándor
