2021. április 28., szerda

DÉLELŐTT | 
Leborultak, mert felismerték hatalmát

Igehely: Mt 14:22-33; Kulcsige: Mt 14:33 „A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Valóban Isten Fia vagy!”

Sok csodát láttak, tanításokat, isteni kijelentéseket hallgattak a tanítványok, akikről mai igénk szól. Éppen a kenyérszaporítás csodája után történik, hogy Jézus előre küldi őket a Genezáret taván, ahol ők viharba keverednek. Aztán újabb csodák közvetkeznek: végignézik, ahogyan a viharos tengeren Jézus közeledik hozzájuk, megszólítja őket, kiszólítja Pétert a hajóból, majd elcsendesíti a tengert. Mindez azt munkálta bennük, hogy meghajoljanak Jézus előtt. Valóban Isten Fia vagy! – mondják, bizonyságot téve arról, hogy valamit megértettek a történésekből, melyben benne vannak, és az eljövendőkről is. Noha ismeretük még hiányos, sőt odaszánásuk is, mégis akkor, ott, hódolattal leborulnak az Úr Jézus előtt.

Sok csodát láttunk, Istenről szóló tanításokat hallottunk, talán személyes kijelentéseket is magunkénak tudhatunk. Sok értékes tapasztalat után vagyunk. Hogyan értékeljük a viharokat, melyekbe az Úr beleengedett? Felismerjük-e, meglátjuk-e Őt a nehézségekben is? Vágyunk-e személyes hívására? Elindulunk-e a szavára? Igen, ismeretünk hiányos, odaszánásunk is újra és újra megerősítést igényel, de leborulunk-e most hódolattal, alázattal, engedelmességgel az Úr előtt?

Mezei Ödön

DÉLUTÁN | 

A béke városa

Igehely: Zsolt 87:1–7; Kulcsige: „Szent hegyen alapította az ÚR Sion kapuit: jobban szereti Jákób minden lakóhelyénél. Zsolt 87:1-2”

Jeruzsálem neve a békességet hideti évezredek óta. A város azonban sohasem földrajzi fekvése, erősített várfalai, vagy jól hadakozó lakossága miatt volt a békesség városa. Ószövetségi említésétől napjainkig valójában sohasem bírt különleges erővel önmagában. Még az sem mondható el róla, hogy mindig békesség, biztonság lett volna a falai között. De úgy a neve, mint története Valakiről beszél. Alapítójáról beszél, aki szereti ezt a várost, olyannyira, hogy magáénak mondja. Minden bizonnyal nem magáért a városért, hanem annak népéért és az összes többi népekért. Isten sokszor sokféleképpen megmutatta dicsőségét Jeruzsálem lakóinak és lakói által, hiszen megoltalmazta, megáldotta, ha szükséges volt, megítélte őket. Mindezt azzal a céllal tette, hogy a város, a benne lakók, a benne történtek egyre inkább ismertek legyenek minden korok emberisége előtt. Olyan Istenről szól ez a zsoltár, aki számontartja a népeket, köztük Izráel ellenségeit is, és (ember)számba veszi őket.

A sok viszontagságot megélt Békesség városa a minden viszontagságok felett uralkodó békesség Istenére mutat (1Thessz 5:23).

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 4:1–12; Kulcsige: 1Thessz 4:7 „Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre.”

Megérteni Isten rám vonatkozó kiválasztását, belekerülni Isten világméretű, nagy családjába, megállni szilárdan a hitben nagyszerű. Pál tovább viszi a gyülekezet létezésének értelmét: „amint éltek is (Istennek tetsző életet), ebben jussatok még előbbre… az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek… nem tisztátalanságra hívott el Isten, hanem megszentelődésre.” Élni tisztán, Jézushoz hasonlóan.