Igehely: Mk 10:1-6; Kulcsige: Mk 10:5 „Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatát.”
Gyakran megtörtént, hogy nagy sokaság követte Jézust, látván a csodákat, amelyeket tett, és hittek benne. A követők között voltak farizeusok is, akik próbára akarták tenni Őt egy nehéz kérdéssel az elválással kapcsolatosan, hogy bajba keverjék (Mk10:2). Izráel népét megosztotta ez a téma. Hillél rabbi követői azt tanították, hogy a férfi szinte bármilyen okból elválhat feleségétől. Sammaj rabbi szigorúbb nézetű volt, és a válást csak akkor engedte meg, ha a feleség erkölcstelenség bűnébe esett. Jézus – anélkül, hogy valamelyik fél pártjára állt volna – Isten eredeti szándékára emlékeztette a farizeusokat a házassági kötelék elrendelésével kapcsolatban (1Móz 1: 27). A házasság elválaszthatatlanul összeköti a házasfeleket. Jézus a farizeusok kérdésére visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes? A farizeusok azt hitték, hogy Mózes megengedte a férjnek, hogy elváljon a feleségétől, hogy megvédte őket a paráznaság vádjától egy válólevéllel. Jézus a farizeusoknak adott válaszában rámutat a válás fő okára, ami nem más, mint a keményszívűség – mert makacsul visszautasították Isten szabályzó rendjét a házasságról. Te mit tanácsolsz azoknak, akik a válás szélén állnak?
Vajda Miklós
A fogságból megmentettek éneke
Igehely: Zsolt 124:1-8 Kulcsigék: Zsolt 124:6-7 „Áldott az Úr, aki nem adott oda minket martalékul fogaiknak! Lelkünk megmenekült, mint a madár a madarász tőréből. A tőr összetört, és mi megmenekültünk.”
Dávid ebben a zsoltárban a fogságból megmentettek örömét ének formájában fejezi ki. Nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a szabadulás és a nép üdvössége nem másból, csakis Isten támogatásából származott. Ebben a szorult helyzetben csak Isten segíthetett nekik és senki más. A pogányok haragjukban elpusztították volna őket (Zsolt 124:2-5). A választott nép ellenségeinek félelmetes féktelenségét özönvízhez hasonlította, ami elnyel mindent, ami az útjába kerül. Először a vizeket említi, majd a patakot, végül a háborgó vizet. Ezt azzal a szándékkal teszi, hogy a kegyesek még jobban érezhessék, hogy milyen mély vízből mentette ki őket Isten keze. Dávid elénk tárja Isten népének bizonytalan és váltakozó állapotát, és ez által azt akarja közölni velünk, hogy Isten népe nem a saját erejéből, hanem Isten kegyelméből maradt fenn. Nekünk is hálás szívvel kell énekelnünk a megmentettek énekét, mert kegyelemből van nemcsak az üdvösségünk, hanem a megtartatásunk is.
Vajda Miklós