2020. június 8., hétfő

DÉLELŐTT | 
Tanuljátok meg és tartsátok meg a tízparancsolatot!

Igehely: 5Móz 5:1-5; Kulcsige: 5Móz 5:1 „Mózes összehívta egész Izráelt, és ezt mondta nekik: Halld meg, Izráel, azokat a rendelkezéseket és törvényeket, amelyeket ma elmondok nektek. Tanuljátok meg, tartsátok meg és teljesítsétek azokat!”

,,Szerencsének” mondható az, hogy amikor a tízparancsolatról van szó, a vallásfelekezetek nem kötekednek egymással. Tulajdonképpen a tízparancsolat nem más, mint Izráel alkotmánya. Ezt nem egy kongresszus fogalmazta meg, miután szabaddá lettek az egyiptomi fogságból, hanem Istentől kapták. Egy igen elismert magyarországi ószövetségi professzor azt nyilatkozta, hogy a tízparancsolat Isten jellemét tükrözi, ezért is jó komolyan venni. Mások véleménye meg az, hogy a tízparancsolat csak a zsidóknak szól. Igen ám, de újra megjelenik a tízparancsolat egy bővített és újabb formában, amit az Úr Jézus mondott el az örökérvényű hegyi beszédben, amely nemcsak a zsidóknak szól.

Figyelemre méltó a következő három szó: „amelyeket ma elmondok”. Mivelhogy a ma holnap már tegnappá változik, Istennek nincs mondanivalója a tegnapra nézve. Megéri, hogy fontosságot adjunk a szövegben talált három igének: tanuljátok meg – tartsátok meg – teljesítsétek. A teljesítéssel gondok vannak. Egy ember igen szomorúan ment el az Úrtól, bár megtanulta a tízparancsolatot (Mt19:16-22). Számodra a tíz közül melyik a legkínosabb, és melyikkel boldogulsz jobban?

Dániel Zalán

DÉLUTÁN | 

Mózes vagy Krisztus, törvény vagy kegyelem

Igehely: Jn 1:14-18; Kulcsige: Jn 1:17 „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el.”

A mai ortodox zsidók igencsak Mózespártiak. Azt a feladatot, amit Krisztus kapott, még nem fogadták el, s ebből nekünk, pogányoknak van nyerni valónk. Mózes és Krisztus között nagy a különbség. A maga idejében és a maga helyén Mózes óriási szerepet töltött be. Tessenek ebből egy listát összeállítani! De nem volt Isten Fia, nem volt Messiás, nem született szűztől, nem ismeri a kegyelem erejét, bár 120 évet élt, nem nevezték Úrnak. A Tábor-hegyen nem az Úr Jézus jelent meg Mózesnek, hanem Mózes jelent meg az Úr előtt, amely némán azt fejezi ki, hogy ki a rangosabb. Az Úr Jézus többször idéz Mózes munkájából, ami azt jelenti, hogy értékeli azt, amit cselekedett, a végeredmény mégsem az üdvösség. Az angyalok azt mondták a pásztoroknak, hogy: Üdvözítő született ma néktek. Mózes közbenjáró volt a fáraónál, majd idegenvezető. Akkor arra volt szükség. Ma az Úr Jézus minden mindenekben.

Ha az életünk minden területén nem Ő az Úr, akkor nem lehet üdvösségről beszélni. Kár minden okoskodásért, bár most ez a divat. Ajánlom olvasásra a Gal2:15-16-ot!

Dániel Zalán

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 3:1–13; Kulcsige: 1Thessz 3:3 „Hogy senki meg ne tántorodjék a mostani megpróbáltatásokban. Hiszen ti is tudjátok, hogy erre vagyunk rendelve.”

Pálnak az a nyugtalansága van most előttünk, amit mi is érzünk akkor, ha nem érünk el valakit, pedig tudjuk jól: még jó lenne ott lenni mellette, bátorítani, látni lépéseit, életét. Egyfajta szülői felelősség ez, amit Pál most lelki atyaként él meg. Azon töpreng az apostol: vajon elég erős-e a fiatal gyülekezet hite? Kézzel-lábbal törekszik, hogy ott legyen mellettük, de nem sikerül. Végül Timóteust küldi el hozzájuk maga helyett. Meg a leveleit.