2020. július 14., kedd

DÉLELŐTT | 
Kiálts az Úrhoz!

Igehely: Jón 2:2-10; Kulcsige: Jón 2:3 „És ezt mondta: Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat.”

Valószínű, hogy sohasem leszünk olyan mélységben, mint Jónás, de mindnyájunknak voltak az életben lelki mélységei, amikor nem tudtuk eldönteni, hogy mit tegyünk. A legegyértelműbb reakció Istenhez kiáltani. Ezt nagyon gyakran tesszük is, de ezt komolyan is gondolni, Benne bízva, egész más következményekkel jár. Jónás biztosan tudta, hogy Isten már meghallgatta az imáját, és hála töltötte be a szívét, kész volt szolgálni Istennek, áldozni és fogadalmát teljesíteni.

Jónás, Nehémiás, József, Dániel, Dávid és sok más hívő Istenhez kiáltott, mindegyik más-más teherrel, gonddal. Minden eset egyedi, a miénk is az. A megoldás karnyújtásnyira van. Kiáltani kell, és Isten állja a szavát. Meghallgatja kiáltásunkat, és közbelép. Jöjjünk hát Istenhez! Bízzunk benne, mert csak akkor tudunk úgy kiáltani, mint aki várja a szabadulást. Isten az őszinteséget várja, de a hangunkat is akarja hallani. A kiáltás messze elhallatszik. Aki egy erdőben eltéved, az nem suttog segítségért, hanem mind hangosabban kiált, míg valaki meg nem találja, és útbaigazítja.

Isten valójában arra vár, hogy elismerjem: nem tudok magamon segíteni. Csak akkor fog közbelépni. Nekem kell felismerni, hogy Rá van szükségem.

Papp Levente

DÉLUTÁN | 

Igazodni Krisztushoz

Igehely: Kol 2:8-15 Kulcsige: Kol 2:8 „Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz igazodik.”

Sokan választanak maguknak példaképet, és mindent megtesznek, hogy valamiben hasonlítsanak rá. Krisztus a legjobb példakép ezen a világon, Őt érdemes követni, hozzá érdemes igazodni. Az ember érzi, hogy nagyon le van maradva hozzá képest. Azt, amit Ő tett, soha sem fogjuk tudni elérni. A tanítvány nem nagyobb a Mesterénél, de nagyon sokat tanulhatunk tőle, és tanulnunk is kell életünk végéig. Hasonlíthatunk hozzá mind jobban, amíg jobban és jobban kiábrázolódnak Krisztus vonásai életünkben. Ehhez nagyon fontos, hogy ne másokat bámuljunk, hanem Krisztus kösse le teljesen a szívünk gondolatait.

Akkor számíthatjuk magunkat Krisztuskövetőnek, ha felszámoltuk bűneinket, odahoztuk a kereszthez, és letettük, hogy újat kezdjünk. Az új életet Isten adja, akinek az ereje feltámasztotta Jézust a halálból. Ez az erő képes eltörölni bűneinket, és segít harcolni azok ellen. A mi dolgunk követni Jézust. Nem téveszthetjük Őt szem elől. Ezért kell hozzá igazodnunk, mind jobban megismernünk Őt, hozzá ragaszkodnunk, hogy el ne sodortassunk. Ő elől megy, ne maradjunk le tőle!

Papp Levente

 Napi áhítat

Igehely: Jób 23:1–17; Kulcsige: Jób 23:13 „Mert ő ugyanaz marad. Ki változtathatná meg? Véghezviszi, amit lelke kíván.”

A Biblián keresztül megláthatjuk, hogy még a hithősök élete sem volt tökéletes. Bár tudjuk róluk, hogy szoros kapcsolatban éltek az élő Istennel, mégis kerültek olyan élethelyzetbe, vagy jutottak el olyan pontra, ahol panaszra nyílt a szájuk, vagy csupán megkérdőjelezték az Isten szeretetét, jóságát. Talán Jób életét tanulmányozva elismerhetjük: neki igazán volt oka a panaszkodásra. Ez lenne Isten terve? Így jár az, aki benne hisz? Hol a szeretet, hol a védelem? A keresztyén ember is kerülhet ilyen élethelyzetbe, ahol hasonló gondolatok, kérdések fogalmazódnak meg a szívében.