Igehely: 2Kor 5:1-10; Kulcsige: 5:9 „Ezért arra törekszünk, hogy akár itt lakunk még, akár elköltözünk, kedvesek legyünk neki.”
A halál utáni állapotunk pontosan igazodik ahhoz az állapothoz, amiben elköltözésünk előtt voltunk. Ha ezen a földön Krisztusnak adtuk életünket, és vele közösségben élünk, akkor a meghalás boldognak nevezhető. Viszont vannak, akik így gondolkodnak: ,,Mulatozva élni és boldogan meghalni! – Ez a Sátán „bölcsessége”, és azoknak a jelszava, akiket megcsalt” (Carl Eichhorn). Aki tehát ezen a földön Krisztusnak élt, az halála után is vele lesz. Aki benne hisz, ,,ha meghal is, él” (Jn 11:25). Isten gyermekeiben megvan az a bizonyosság, hogy földi sátorházuk összeomlása után azonnal szép otthonra lelnek. De mindennél többet jelent majd az Atyával való találkozás. Mennyei Atyánk szemszögéből nézve a halál csak megnyitja az ajtót, hogy Isten tökéletes, örökkévaló és örömteli közösségben lehessen megváltott gyermekeivel.
Tehát a hívő ember halála nem tragédia, hanem győzelmes belépés a mennybe. ,,A Sátán arra törekszik, hogy ne gondoljunk a jövőre, csak a pillanatra figyeljünk, hogy most jól érezzük magunkat. Isten azonban messzebbre enged látni. Mert van, ami elmúlik, de van, ami megmarad. Van, ami összeomlik, és van, ami örökkévaló” (Cseri Kálmán). Te készen állsz a nagy találkozásra?
Tóth Róbert
Isten szabadítása utáni vágyakozás
Igehely: Zsolt 119:174-176
„Nekem aztán ne mondja meg senki, hogyan éljek, mert én nagyon jól tudom!” – mondjuk, amíg jól megy minden az életünkben. Amikor viszont bekövetkezik a törés, akkor siránkozunk, vagy pedig Istent kezdjük el okolni a velünk történtekért. Pedig én döntöttem úgy, hogy a magam útját járom! Viszont lehetett volna másképpen is. Ne feledjük el, hogy Isten értelmessé tud tenni minket az Ő beszédével. Ha szívünkbe zárjuk az Igét, ez megőriz minket az elbukástól. Isten parancsa olyan, mint egy korlát, ami ott van, hogy megőrizze életünket attól, hogy a mélységbe zuhanjunk. Gondoljunk csak bele: ha nem lennének ezek a korlátok, mennyire zűrzavaros lenne az életünk!
A zsoltáros is vágyott szabadulásra, és közben Isten törvényében lelte gyönyörűségét. Nagyon fontos ma is, hogy a mi Istenkeresésünk a Mindenható Isten parancsaiban gyökerezzen, mert másképpen mellékúton keresnénk a szabadítást. A nyomorúság kemencéjében meg kell tanulnunk nekünk is, hogy egyedül Istentől várhatjuk az igazi szabadulást. Azután pedig következhet az Isten dicsérete: ,,Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne” (Zsolt 40:4).
Tóth Róbert
Új hozzászólás