2019. március 22., péntek

DÉLELŐTT | 
A Krisztusért való szenvedés és az öröm

Igehely: 1Pt 4:13-14; Kulcsige: 4:14 „Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, Isten Lelke megnyugszik rajtatok.”

Péter arra akarja ráhangolni a gyülekezet tagjait, hogy a Krisztusért való szenvedés miatt ne háborogjanak. Az előző fejezetben nagyon világosan kifejti, hogy ne szenvedjenek a rossz cselekedetekért, azaz ne cselekedjék a rosszat, amit a világi hatóságok is büntetéssel sújtanak, hanem cselekedjék a jót, mert Jézus is ezt tette, és ezt a követendő példát hagyta rájuk.

Bátorítja őket, hogy tudatosan örüljenek abban az esetben is, ha Krisztus szenvedéseiben részesülnek. Minél nagyobb a szenvedés mértéke, annál inkább örüljenek. Tisztán emberi szempontból ezt így lehetetlen megérteni és elfogadni. Ezért Péter indokol: Jézus visszajön, ami egy valóságos esemény lesz ennek a történelmi korszaknak a végén. A benne hívő embert magával akarja vinni a korszakokon át nyúló örökkévalóságba, amikor Isten kegyelmének mérhetetlen gazdagságát akarja megmutatni neki. Ezt a hozzáállást a Szentlélek is támogatja, ugyanis valahányszor Krisztus nevéért ér gyalázás, a dicsőség Lelke, aki az Isten Lelke, megnyugszik a hívő emberen.

Vértezzük fel ezzel a gondolattal az elménket, hogy helyesen tudjunk viszonyulni a szenvedéshez és gyalázáshoz, amely Jézusért ér! Így az Ő visszajövetelének napja az ujjongás ideje lesz majd számunkra.

Ferenczi Lajos

DÉLUTÁN | 

Isten türelmesen várakozott

Igehely: 1Pt 3:18-20

Vessünk egy pillantást Isten türelmére ennek az igének az alapján! Azt írja Péter, hogy Isten ezt a türelmet Nóé idejében gyakorolta. Az 1Móz 7 leírása szerint Nóé a 600-ik életévében volt, amikor eljött az özönvíz a földre. A 600 év folyamatosan arról szólt, hogy Isten várt. Várta azt, hogy az ember, akinek szíve minden szándéka csak gonosz, megváltozik. De Isten türelme még ennél is tágabb a 2Pt 3:9 alapján: „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.” Ez a kegyelem tart ma is. Már nem 600 évről, hanem a keresztre feszítés évétől számolva, közel 2000 évről szól. Ez egy nagyszerű lehetőség neked, mert Isten téged is életre teremtett. Azt akarja, hogy tedd azt, amit az ApCsel 2-ben olvashatunk: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát” (38.v.). Isten vár rád!

Ugyanakkor ez nagy vigasztalás a hitben járóknak is. Isten türelmes hozzád. Ő személyre szabottan munkálkodik az életedben, s türelemmel formál, hogy kiábrázolódjon benned a Krisztus. Ezt a munkát elkezdte, s türelemmel végzi addig, amíg befejezettnek nem látja.

Ferenczi Lajos

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 17:1–9,13; Kulcsige: ApCsel 17:5 „Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé.”

Pál és munkatársai engedelmeskedtek, amikor Jézus Lelke megértette velük, hogy Macedóniában kell tovább folytatniuk az evangélium hirdetését. Annyira szeretnénk mi is, ha Isten szavának világos megértése és az annak való engedelmesség után már csak a megtérő lelkek gondozásával és a bennük való gyönyörködéssel kellene foglalkoznunk. De ez általában nem így van. Számíthatunk az ellenség munkájára is, sajnos.