2019. március 18., hétfő

DÉLELŐTT | 
A gonosz órája

Igehely: Jn 18:1-14; Kulcsige: 18:12 „A katonai csapat, az ezredes és a zsidók templomszolgái ekkor elfogták Jézust, és megkötözték.”

A gonosz órája Jézus életében annak a keserű pohárnak a kiivásáról szólt, melyet az Atya adott neki. Jézus tud róla és önként vállalja: nem kényszerből teszi. Nem könnyű, de mint Fiú, engedelmeskedik az Atyának.

Isten, a mi Atyánk, velünk is így cselekszik. Az élet nem mindig rózsaszínű, van, amikor keserű poharat kell kiinnod. Ne feledd: Isten gyermekeként átmehetsz rajta úgy – hogy bár nem könnyű –, mégis tudatosan vállalod, és nem ellenkezel vele. Persze, ehhez légy meggyőződve arról, hogy az Atya adta, és nem az ördög csapdája.

A keserű pohárnak konkrét célja és értelme van. Jézus esetében a mi megváltásunk. A mi esetünkben az, hogy a hitünk kipróbált legyen, és lehessen elmondani rólunk: boldog ember az, aki kitart a kísértésben (Róm 5:1-10 és Jak 1:2-12). Az Atyától kapott keserű pohár útja azonban mindig a felmagasztalásba vezet (Fil 2:5-11 és 1Pt 5:6).

Az ördög azt szeretné, ha mi rettegnénk ettől. Isten akarata viszont az, hogy azzal a meggyőződéssel éljünk, hogy Jézus, akié minden hatalom mennyen és földön, aki előttünk végigjárta ezt az utat és győzött, velünk van, hogy nekünk is győzelmet adjon.

Ferenczi Lajos

DÉLUTÁN | 

Hullámainak özöne elborította

Igehely: Jer 51:41- 45

Amikor Nebukadneccar legyőzte Júdát, Jójákin volt az ország királya. Őt fogságba viszik Babilóniába, s helyette a nagybátyját, Mattanját teszik királlyá, akinek a nevét Cidkijjára változtatják. Uralkodása negyedik évében ellátogat Babilonba, s magával viszi Szeráját. A Jer 51:59 leírása szerint úgy tűnik, hogy Szerájá Báruknak, Jeremiás írnokának a testvére volt. Jeremiás elküldi tőle azt a levelet, amelyet a Jer 51:51-58-ban olvashatunk. Ez Babilon pusztulásáról szól. Jeremiás azt kéri, hogy olvassa fel az írást, majd dobja az Eufráteszbe, s mondja azt, hogy így fog elmerülni Babilónia.

Lényeges üzenet: Isten nem hagyta magára a népét, bár az vétkezett ellene (5.v.); és Isten, a Teremtő hatalmasabb a rettegett Babilóniánál, és véget fog vetni neki (15-18.v.).

Isten téged sem hagy magadra, még ha vétkeztél is ellene. Ő azt akarja, hogy helyreálljon a vele való kapcsolatod, és megtapasztald az Ő szabadítását bűneidből és bűneid következményéből.

Ferenczi Lajos

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:21–28 Kulcsige: Mk 1: 22 „Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”

Jézus tanításán álmélkodtak az emberek. Felismerték a különbséget Jézus és az írástudók tanítása között. Ő hatalommal beszélt; azoknak szavai erőtlenek voltak: „Ő volt a hang, azok csak visszhangok. A Törvényadó, Törvénymagyarázó és Bíró isteni tekintélye úgy átsugárzott tanításán, hogy az írástudók tanítása nem tűnhetett másnak, mint fecsegésnek” (Jamieson, Fausset és Brown kommentár). Szavainak hatalmát cselekedetei és csodái is igazolták. Csoda csodát követett. Megnyilvánult Krisztus abszolút uralma a betegségeken, démonokon, a halálon és a természet elemei felett.