2019. január 20., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Nem szűnik meg munkálkodni értünk

Igehely: Jn 5:1-18; Kulcsige: 5:17 „Jézus így szólt hozzájuk: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.”

Sokan állítják, hogy a Biblia egy régi könyv és nincs benne semmilyen jó tanács az életünkre nézve. Legtöbb esetben azoktól jön ez az állítás, akik sem a Bibliát, sem Istent nem ismerik. Történetünkben is egy ilyen emberről olvastunk. Betegsége miatt, amely több mint valószínű, hogy valamilyen bűn eredménye volt, (14. v.) sem a templomba nem járt, sem Jézust nem ismerte. Tudatlansága és betegsége ellenére Jézus felfigyelt rá, személyesen érdeklődött iránta és bemutatta neki, hogy Isten nem szűnik meg munkálkodni érte. Ez örömhír ma is minden ember számára és amikor az Istentől távol levők kapcsolatba kerülnek azzal az Istennel, aki nem szűnik meg munkálkodni értük, rájönnek, hogy Isten létezik és az ő életüket is teljesen átformálhatja.

Jézus kérdése: „Akarsz-e meggyógyulni?” rávezette ezt az embert arra, hogy rájöjjön: saját erejéből tehetetlen és reménytelen állapotban van. Nem tudott segíteni önmagán és mások sem segíthetettek a helyzetén. Ez az ember tökéletesen bemutatja a bűnös ember állapotát. Érdekes módon Isten ma sem tud segíteni a bűnös emberen addíg, amíg tehetetlenségét és reménytelen állapotát fel nem ismeri. Amint azonban ez megtörténik, Isten cselekedni kezd, és Jézus megmentő, helyreállító munkáján keresztül a tehetetlen Isten erejét kapja, a reménytelen új erővel és új reménnyel új életet kezd. Meggyógyul a teste és meggyógyul a lelke is.

Mint hívő emberek, mi is naponta találkozunk ilyen emberekkel, akik szerint az élet igazságtalan, szerencsétlen helyzetben vannak, reménytelen állapotban élik le megszokott rutinos életüket és talán sokszor úgy tűnik, hogy soha nem fog változás jönni, mert jövőjük meg van pecsételve. Itt jön a mi feladatunk, hogy Jézusra mutassunk. Mutassunk rá Isten erejére! Mutassunk rá arra, hogy ha megnyílnak lelki szemeink, akkor észrevesszük, hogy Isten szüntelen munkálkodik. Isten a legreménytelenebb helyzetben is reményt ad.

Te észrevetted-e már a szenvedő, reménytelen bűnösöket, mint ahogy Jézus észrevette ezt az embert? Megkérdezted-e tőlük: „Akarsz-e meggyógyulni?” Megmutattad-e nekik, hogy nem az a fontos, hogy mit tudnak, vagy mit nem tudnak megtenni a saját erejükből, hanem az a fontos, hogy mit tud értük tenni Isten, aki szüntelen munkálkodik?

Kulcsár Attila

Imaáhítat: 

Imádkozzunk az abortuszon átesett nők lelki gyógyulásáért – Zsolt 88: 2-4

Bibliaóra: 

Kövessük Isten parancsait! – Ezsd 7:6-10; 9:1-8; 10:1-5 (Ezsd 7:10)

DÉLUTÁN | 

Az első ember

Igehely: 1Móz 2:4-17

Mi az életem célja? Miért születtem erre a Földre? Előbb-utóbb minden ember felteszi magának ezeket a kérdéseket. Amikor Isten megteremtette ezt a csodálatos világot, ami valóban csodálatos, akkor megteremtette az első embert is és szolgálattal bízta meg. Isten ültetett egy gyönyörű kertet, és azzal a feladattal bízta meg az embert, hogy a termőföldet megművelje, és őrizze azt, azaz az Éden kertjét.

Isten terve már az idők kezdetén az volt, hogy az ember együtt dolgozzon Istennel, és szoros kapcsolatban együtt működjenek a teremtett világban. Csodálattal tölt el az a gondolat, hogy bár a föld porából formált bennünket Isten, az Ő leheletét, az élet leheletét adta orrunkba. Ez tette az embert élő lénnyé! Az első embert pedig egy idillikus kert közepébe helyezte, amely ideális körölmények között élvezhetővé és áldásossá tette életét. Miután az édenkertbe helyezte az első embert, földi “paradicsom kertet” sarjasztott köréje és áldásainak esőjével, folyamaival szépítette meg, amely a szemre kívánatos és az eledelre jó volt.

Amikor Venice-be, Florida nyugati partjára költöztünk a családommal, hogy egy új gyülekezetet plántáljunk, úgy éreztem, hogy én is egy ilyen helyre csöppentem, mert minden olyan volt, mint az édenkertben. De meg kellett tapasztalnom azt is, hogy minden értékes helyet, dolgot őrizni és művelni kell, hogy megmaradjon, megtartsa az értékét és szépségét. Annak érdekében, hogy valami szép maradjon, rendet kell tartani és vigyázni kell rá. Isten egyedüli tiltása az volt, hogy a “jó és rossz tudásának a fájáról nem ehetsz.” (17.v.) Az első ember Istenre figyelve, Reá hallgatva, Őt követve idillikus életet élt. Mint Isten teremtményei, mi is ilyen életre lettünk elhívottak! Te felismerted-e már, hogy Istentől kaptad az életed? Felismerted-e már, hogy Isten áldásaival akar körülvenni téged is? Felismerted-e már, hogy Tőle függ, hogy az életeden az Ő áldása van-e? Hallgatsz-e Istenre, hogy megtudd, mit tehetsz és mit nem tehetsz, ha áldott életet akarsz élni? Felismerted-e már, hogy téged is feladattal bízott meg és azt akarja, hogy vele együtt munkálkodjál? Ha még nem tetted ezt meg, keresd és kutasd Isten akaratát életedre nézve.

Kulcsár Attila

 Napi áhítat

Igehely: 1Kir 12:6–16; Kulcsige: 1Kir 12:8 „De ő nem fogadta meg a tanácsot, amelyet a vének adtak neki, hanem tanácskozott az ifjakkal is, akik vele együtt nőttek fel, és az ő idejében álltak szolgálatba.”

Isten választott népe sohasem alkotott egységes királyságot. Dávid és Salamon birodalma Júda, Jeruzsálem és Észak-Izráel királyságaiból állt, akik egy rövid időre közös királyt választottak. Dávid családjának dinasztikus öröklését csak Jeruzsálem és Júda ismerte el. Az északi törzsek a Dáviddal kötött szerződés (2Sám 5:3) alapján fenntartották maguknak a királyválasztás jogát. Dávid személye összekovácsolta a népet, Salamont inkább csak elfogadták, de Roboámnak már bizonyítania kellett, hogy népének jólétét és nem saját büszke vágyait fogja szolgálni.