2018. október 25., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Prófétai örvendező zsoltár

Igehely: Hab 3; Kulcsige: Hab 3:18 „De én vigadozni fogok az Úr előtt, víg örömre indít szabadító Istenem.”

A hit által élő igaz embernek is szüksége van arra, hogy meglássa Isten tetteit. Van, amikor ez erős hitbeli látásként jelenik meg, és akkor eltölt bennünket az öröm a Szabadító Istenben. A próféta megkapta jutalmát. Teljes bizonyosságot kapott arról, hogy Isten végül megbünteti a gonoszt. Azt is látta közben, hogy az ehhez vezető úton az igazak is szenvednek, de nem adatnak át a gonosz erőknek (14). Isten igazságot szolgáltató ítéletét megértve a félelem és a mielőbbi végrehajtást kérő vágy keríti hatalmába Habakukot. „De haragodban is gondolj az irgalomra!”– kéri, érezve, hogy Isten haragjának kiáradásakor csak az Ő irgalma, kegyelme jelenthet menedéket.

Mi is várjuk az Úr Jézust, aki megígérte, hogy eljön. Az Ő eljövetele is ítélettel fog párosulni, és igazságos királyként minden gonoszság elnyeri méltó büntetését. De most még felmentést kaphatunk, hogy ne pusztítson el minket ez az áradó ítélet. Jézus Krisztust elfogadva védelmet kaptunk és a prófétával együtt örvendezhetünk az érkező Úr előtt. Ezt a lehetőséget adjuk tovább a körülöttünk élőknek!

Mi a próféta reménysége a leírtak szerint? Hogyan lehet a nyomorúság napjait túlélni?

Balogh Barnabás

DÉLUTÁN | 

A gyilkos szándék gyümölcse

Igehely: Péld 1:10-19

A jáki székesegyházban a motívumok között van a saját farkába harapó kígyó képe. Ez az önmagát elpusztító Gonoszt ábrázolja. Itt egy alvilági képpel figyelmeztet Bölcs Salamon: Ne légy rablógyilkosok cinkosa! Sajnos, a legtöbbször nem ennyire nyilvánvaló, amikor bűnre csábítanak minket. Hogy lehet mégis felismerni ezeket az ördögi szándékokat, és hogy lehet megmenekülni ilyen csapdákból? Istenre, az Ő Igéjére figyelve.

„Ha ránk bízod sorsodat” – olyat kérnek ezek a „vétkezők” és mai utódaik, ami teljesen szembemegy az Igével: „Ezt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az ÚRtól pedig elfordul szíve!” (Jer 17:5). Ez a könyv is világosan tanítja: „minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet” (Péld 4:23). De a figyelmeztetés a végeredményt is leleplezi: minden haszonleső tulajdon életét veszi el (19. v.). Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!

Balogh Barnabás

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:21–28 Kulcsige: Mk 1: 22 „Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”

Jézus tanításán álmélkodtak az emberek. Felismerték a különbséget Jézus és az írástudók tanítása között. Ő hatalommal beszélt; azoknak szavai erőtlenek voltak: „Ő volt a hang, azok csak visszhangok. A Törvényadó, Törvénymagyarázó és Bíró isteni tekintélye úgy átsugárzott tanításán, hogy az írástudók tanítása nem tűnhetett másnak, mint fecsegésnek” (Jamieson, Fausset és Brown kommentár). Szavainak hatalmát cselekedetei és csodái is igazolták. Csoda csodát követett. Megnyilvánult Krisztus abszolút uralma a betegségeken, démonokon, a halálon és a természet elemei felett.