2018. május 23., szerda

DÉLELŐTT | 
A Szentlélek ad világos látást a bűnnel kapcsolatban is

Igehely: Jn 20:19-23; Kulcsige: Gal 5:5 „Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét.”

Isten az, aki megbocsáthatja az emberek vétkeit, mert a bűn Isten ellen irányul. De akik megtapasztalták bűneik bocsánatát, és vették a Szentlélek ajándékát, eszközök lehetnek Isten kezében, hogy mások is átélhessék a bűntől való szabadulás csodáját.

A Szentlélek munkája nélkül nem lehet igazán hinni, és a hit sem üdvözít, ha a Szentlélek munkája hiányzik az életünkből (Gal 5:5). A Szentlélek rávilágít bűneinkre, munkálja a hitet, Jézus áldozata által meg lehet tisztulni, így Isten előtt igazak lehetünk, és ily módon lehet igazi reménységünk az örök élet felől. A megigazulás nélkül az ember élete egy hullócsillaghoz hasonlítható, amelynek fénye kialszik. Az igazságnak, amit Isten a Lelke által munkált ki bennünk, jutalma van.

Megvan-e benned az a készség, hogy engedj a Szentlélek munkájának, aki leleplezi bűneidet? Tud-e használni az Úr, hogy mások is meglássák bűneiket?

Fekete Csaba

DÉLUTÁN | 

A Szentlélek minősítő vezetése 

Igehely: Róm 8:12-17

A test cselekedetei azok a bűnök, amelyek a régi természetből fakadnak (Gal 5:19-21). Amennyiben ezek érvényesülnek valakinek az életében, úgy a bűntudat, szégyen és félelem is jelen van, és ezáltal a Sátán uralja az ember életét. A jó hír azonban: Jézus Krisztus azért jött, hogy az ördög munkáját lerontsa. Ha valaki a bizalmát Jézus Krisztusba veti, megszabadul a bűn rabságából, és Krisztus Lelke lakozást vesz az életében. A Szentléleknek nagyon fontos szerepe van, mert Lélek által lehet megöldökölni a test cselekedeteit, amelyek gátolják az embereket abban, hogy Isten akarata szerint éljék életüket.

A Lélek nem csupán a bűn elleni harcban ad győzelmet, hanem Ő folyamatosan jelen van az élet minden területén, és azon fáradozik, hogy Krisztust formálja ki a hívő ember életében. A Lélek vezeti is a hívő embert, és aki ezt megtapasztalja, az abban a bizonyosságban élhet, hogy ő az Isten gyermeke. Az Ige olvasása, imaélet, a testvéri közösség ápolása mind azt a célt szolgálja, hogy az Úrba vessed bizalmadat, és a Lélek vezetése megvalósuljon!

Fekete Csaba

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 17:1–9,13; Kulcsige: ApCsel 17:5 „Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé.”

Pál és munkatársai engedelmeskedtek, amikor Jézus Lelke megértette velük, hogy Macedóniában kell tovább folytatniuk az evangélium hirdetését. Annyira szeretnénk mi is, ha Isten szavának világos megértése és az annak való engedelmesség után már csak a megtérő lelkek gondozásával és a bennük való gyönyörködéssel kellene foglalkoznunk. De ez általában nem így van. Számíthatunk az ellenség munkájára is, sajnos.