2018. augusztus 12., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Ne csinálj magadnak faragott képet!

Igehely: 2Móz 20:1-6; Kulcsige: 2Móz 20:4 „Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak.”

Isten először bemutatkozik népének, elmondja, hogy ki Ő, mit tett érte, és csak azután parancsol: „Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából” (2Móz 20,1-6). Milyen nagy áldás hallani a mai reggelen is, hogy szól az Isten! Ő nem rejtőzködő Isten, hanem kijelenti magát igéjében. Isten népének életében a parancsolatok elsősorban védelmező célt szolgálnak, olyanok, mint a védőkorlátok a hegycsúcsokon, amelyek megvédnek a balesettől. A mai napon előttünk áll a második parancsolat, amely az imádattal kapcsolatos.

Először nézzük meg Isten imádatának fontosságát. A Westminsteri Hitvallás szerint az ember fő célja, hogy Istent imádja és gyönyörködjék benne. Ha Istent imádjuk, teremtetésünk és megváltásunk célját töltjük be, és ha életünkben Isten imádata jól működik, akkor minden a helyére kerül, és jó kapcsolatunk lesz Istennel és embertársainkkal egyaránt.

Másodszor, Isten imádatának lelkinek kell lenni, és nem anyaginak. Az Isten Lélek, és akik imádják Őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn 4, 24). Mivel Isten Lélek, ezért semmilyen anyagi megjelenítés nem emlékeztethet rá.

Harmadszor, Isten egyedülállósága kizárólagos imádatot igényel. Tiltva van bármely emberi kéz által faragott szobor vagy kép imádata. De óvakodnunk kell az emberi fantázia által faragott istenkép imádatától is. Istent akképpen kell imádnunk, amiképpen kijelentette magát a Bibliában. A mi imádatunknak nagy hatása van az emberekre. Olyan időt élünk, amelyben az imádat egyre inkább elferdül. A Sátán nagyon könnyen lerántja az embereket az imádat helyes alapjáról, és ráveszi az öndicsőítésre, vagy a Teremtő helyett a teremtmények dicsőítésére. Ne legyünk elnézőek a hamis imádattal szemben, mert Isten azt mondja: „Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak” (Ézs 42,8). Isten helytelen imádatának súlyos következményei lesznek és hatással lesz a jövő nemzedékre is. Ezzel ellentétben Isten irgalmas ezer íziglen azokhoz, akik Őt szeretik, és akik kimutatják ezt a szeretetet engedelmességükkel.

Neked milyen faragott képektől kell megszabadulnod? Milyen gyakorlati lépéseket fogsz megtenni a következő héten ennek érdekében?

Vajda Miklós

Imaáhítat: 

Bánjuk meg, míg nem késő, a szeretetszolgálatban való mulasztásainkat! – Mt 25:41-45

Bibliaóra: 

Feddhetetlenség egy romlott világban – Zsolt 15:1-5 (Aranymondás: Zsolt 15:1-2)

DÉLUTÁN | 

Krisztus köztetek van

Igehely: Kol 1:21-29

Amikor egy fontos személy van közöttünk, nagy az örömünk. Krisztus nemcsak egy a fontos személyek között, hanem Ő a legfontosabb személy, aki valaha járt ezen a földön. Hadd kérdezzelek meg téged, kedves olvasó: számodra is Ő a legfontosabb? Jézus pontosan meghatározott céllal jött közénk. Ő azért jött, hogy elvégezze azt a munkát, amit az Atyától vett. Most Krisztus munkájának három vonására összpontosítsunk: 1. Megbékéltető. 2. Titokkijelentő. 3. Tökéletesítő munkájára.

Megbékéltető szolgálat – Megbékélésre azért van szükség, mert az emberek elfordultak, elidegenedtek Istentől. A kolosséi hívők megtérésük előtt Istennel ellenséges gondolkodásúak voltak. Az emberek nem azért lesznek vétkesek, mert bűnt követnek el, hanem azért vétkeznek, mert bűnös a természetük. Csak Krisztus békéltethetett meg az Atyával, mert nem volt egyetlen igaz ember sem, ezért lett az Ige testté, ezért lett az Isten Fia emberré. A megbékéltetés Krisztus emberi testében, halála által történt. Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert a kolosséi tévtanítók tagadták Krisztus igazi emberségét, de igazi Istenségét is. Krisztus halálának és feltámadásának óriási súlya van, mert Krisztus érdeme alapján a hívők mentesek minden vád alól. Krisztusban feddhetetlenek és szabadok. A megbékélés ajándékához csak hit által lehet hozzájutni: „ha ugyan megmaradtok a hitben”.

Titokkijelentő szolgálat – Krisztus titkának kijelentése. A pogányok és a zsidók megbékéltetése Istennel egy testben olyan titok, amely csak Krisztusban került kinyilatkoztatásra. Krisztus titka el volt rejtve Istenben öröktől fogva, hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért, az evangélium által (Ef 3:6).

Tökéletesítő szolgálat – Annyira megromlott az ember, hogy képtelen elérni az isteni mércét a saját erejéből. Pál azt a Krisztust hirdette, akiben mind a zsidó, mind a pogány hívők tökéletességre juthatnak.

Vajda Miklós

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 3:1–13; Kulcsige: 1Thessz 3:3 „Hogy senki meg ne tántorodjék a mostani megpróbáltatásokban. Hiszen ti is tudjátok, hogy erre vagyunk rendelve.”

Pálnak az a nyugtalansága van most előttünk, amit mi is érzünk akkor, ha nem érünk el valakit, pedig tudjuk jól: még jó lenne ott lenni mellette, bátorítani, látni lépéseit, életét. Egyfajta szülői felelősség ez, amit Pál most lelki atyaként él meg. Azon töpreng az apostol: vajon elég erős-e a fiatal gyülekezet hite? Kézzel-lábbal törekszik, hogy ott legyen mellettük, de nem sikerül. Végül Timóteust küldi el hozzájuk maga helyett. Meg a leveleit.