2018. április 1., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Ő él, ne keressük a holtak között!

Igehely: Lk 24:1–12; Kulcsige: Lk 24:5 „Az asszonyok megrémültek, és a földre szegezték tekintetüket, de azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a holtak között az élőt?”

A feltámadásról szóló hiteles bizonyságtételünk hasonló az angyalok üzenetéhez: „Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában, hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia.”

Az emberek olyasmit keresnek, amiben életet látnak. Legtöbben, sajnos, olyasmiben keresik, ami halott. Egyesek arra a következtetésre jutottak, hogy nem is biztos, hogy létezik egyáltalán élet – legfeljebb annak délibábja. De az angyalok üzenete a keresztyénség szívet felszabadító bizonyossága: van élet! Jézus Krisztus az élet!

Holtak között keresünk, amikor tévelygésünk vagy éppen beletörődésünk miatt a múltba menekülünk, hogy hagyományokkal és szokásokkal tartsuk lélegeztető gépen azt, ami a múltban adott testet az életnek. Jézus Krisztus feltámadt! Ne keressük a holtak között az élőt!

Holtak között keresünk, amikor felületesek vagyunk hit és Ige dolgában; nem ismerjük a lényeges részleteket, nem tudjuk megfogalmazni bizonyságunkat úgy, hogy az számítson a hétköznapokban – nekünk is, de főként annak, akinek elmondjuk. Az angyalok üzenete ma is érvényes: gondold végig, hogy mit tanít a Biblia Jézus Krisztusról és a hívő életről. Meglátod, hogy pontos és hiteles leírását találod az élet forrásának.

Holtak között keresünk, amikor alaptalan és igeellenes előítéletek miatt nem fogadjuk el azok bizonyságtételét, akik valóban megtalálták az életet. A feltámadás híre azért volt nevetséges a tanítványoknak, mert asszonyok mondták. Azonban az Ige Máriát, Johannát, Jakab anyját és Pétert megnevezi, a többieket nem. Akik hisznek az élet Igéjének, nem tűnnek el névtelenül a történelem süllyesztőjében.

Amikor hiszünk az Igének, akkor otthagyjuk azt, ami halott, és megragadjuk azt, aki él. Életünk természetes kicsengése lesz az Úr Jézus feltámadásáról szóló bizonyságtétel.

Elfáradtál, mert nem találsz életet abban, amiben életet véltél? Hiszed, hogy van igazi élet ebben az életben? Amikor erről kell szólnod, lesütöd tekintetedet, vagy bizonyosságtól csillogó szemmel mondod el Jézus Krisztus feltámadását a jelen magába roskadó és megfásult keresőinek? Aki megtalálta az Életet, annak nevét felírták az élet könyvébe!

Borzási Dávid

Imaáhítat: 

Imaáhítat: Adjunk hálát Jézus Krisztus feltámadásának áldásaiért! – Ef 2:4-7

Bibliaóra: 

Bibliaóra: A hitünk alapja Jézus Krisztus feltámadása – 1Kor 15:12-26 (Aranymondás: Ef 2:4-5)

DÉLUTÁN | 

Krisztus feltámadt a halottak közül

Igehely: 1Kor 15:12–20; Kulcsige: Lk 24:31

Hét feltételes mondatot olvashattunk, és mindenik a halottak feltámadásával kapcsolatos: ha Krisztus nem támadt fel, és ha a halottak nem támadnak fel, akkor semmi értelme keresztyénnek lenni. Végül ennek a feltevésnek az ellentétét kijelentő mondat lezárja a vitát: „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül.”

A feltámadás kulcskérdés volt a bibliai időkben. A bibliakutatók szerint az ószövetségi írások egyediek abból a szempontból, hogy a halottak feltámadását sejtetik meg, ahogyan azt Jób könyvében, a zsoltárokban vagy a próféciákban olvashatjuk. Az Úr Jézus vitába szállt ezt illetően azokkal a zsidó vezetőkkel, akik tagadták a feltámadást, és kijelentette, hogy Isten az élők Istene (Mk 12:18–27). Az Apostolok Cselekedeteiben feljegyzett prédikációk és beszédek mind eköré a téma köré épülnek.

A feltámadás kulcskérdés ma is. Bizonyságtételünk erőtlen és jelentéktelen humanizmusba sorvad, ha nem hiszünk szó szerint abban, hogy Krisztus feltámadt a halottak közül, és hogy minden ember feltámad majd a halottak közül. Ennek az állításnak ugyanis olyan velejárói vannak, amelyek felzavarják az Isten nélküli élet kényelmét: igazságot, önmegtartóztatást és jövendő ítéletet jelentenek, ahogyan azt Félix is megértette, és megrémült tőle (ApCsel 24:24–25).

Hitvallásunk és bizonyságtételünk kulcskérdése, hogy mit vallunk a feltámadásról. Gyakori az a félreértés, hogy ez csupán elméleti kérdés: semmi köze a hétköznapi életünkhöz, gyakorlati hasznát nem vesszük. De Félixnek igaza volt, amikor megrémült Pál apostolt hallgatva: ha Krisztus feltámadása és a halottak feltámadása igaz, akkor ennek meg kell változtatnia életszemléletünket, és megtérést kell eredményezzen. Többé nincs „attól függ”- típusú magyarázkodás, ami mögé bújjunk. Igazság van, mégpedig az, amit az Úr Jézus mondott. Többé nincs „azt teszem, amit jónak látok”, helyette krisztusi önmegtartóztatás van. És többé nincs következmények nélküli cselekedet és életmód, helyette Isten ítéletének valósága határozza meg mindazt, amit teszünk.

Az Ige lezárja a vitát: Krisztus feltámadt a halottak közül. És ha Krisztus feltámadt a halottak közül, ennek gyakorlati velejárója az az igazság, hogy bűnösök vagyunk, és csak Krisztus engesztelő vére által leszünk felmentve a soron következő ítéleten.

Borzási Dávid

 Napi áhítat

Igehely: Mt 2:1–12; Kulcsige: Mt 2:1 „Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe.”

Régi képeslapokon, amiket rokonoktól, barátoktól kaptunk, gyönyörűen megfestett képen ott van a jászolban az újszülött Jézus, balról a pásztorok, jobbról a háromkirályok! Több probléma is van ezzel az ábrázolással: Az ige sehol sem írja, hogy hárman lennének, csupán annyit jelent ki a Szentírás, hogy ,,bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe” (Mt 2:1). A többes szám csak arra mutat, hogy legalább ketten voltak, de lehettek akár húszan is. Ráadásul nem királyok, hanem bölcsek, valószínűleg a mai csillagászokhoz hasonló tudós emberek voltak.