2017. március 3., péntek

DÉLELŐTT | 
Felismerni és segítségül hívni Jézust

– Mk 10:46-52

Elképzelhetjük szegény, vak Bartimeust, amint az út szélén koldult nap mint nap. De egyszer csak megváltozott az élete. Csupán annyit tett, hogy a megfelelő időben felkiáltott: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!”
Isten számtalan esélyt ad nekünk is a változásra. Hányszor elmegy mellettünk Jézus, és még csak nem is köszönünk neki! A gyülekezetben sokszor meg se szólítjuk őt. Ha oly módon használnánk ki a felkínálkozó lehetőségeket, mint a vak Bartimeus, a világ legsikeresebb emberei lehetnénk. Az ember sokszor panaszkodik a körülményei miatt, de ha alkalmas időben kihasználta volna a lehetőségeit, lehet, nem így állna. Amikor tanulni kellett volna, inkább a játszani akart. Amikor dolgozni kellett volna, inkább pihent. Amikor megtérni kellett volna, a szíve mással volt elfoglalva. Bartimeus nem késlekedett, hanem azt tette, amit akkor és abban a pillanatban tennie kellett (Ef 5:15-17)!
Visszatekintve az eddigi életedre, melyek voltak azok a lehetőségek, amiket elszalasztottál?
Melyek azok a lehetőségeid, amelyeket jelen pillanatban megragadhatsz?

Nagy Ferencz

DÉLUTÁN | 

Jézus testvérei

– Mt12:46-50

Kit nevezünk testvérnek? Bárkit, aki hisz? Nem. Jézus szava a döntő: „aki cselekszi mennyei Atyám akaratát” (50. vers). Mi az Isten akarata?
a.) A megtérés: „…a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére (1 Tim2:3-4). Ekkor leszünk a láthatatlan anyaszentegyház tagjai.
b.) A bemerítés: „… az illik hozzánk, hogy töltsünk be minden igazságot”– mondta Jézus, és megkeresztelkedett (Mt3:15-16). Ekkor leszünk egy helyi gyülekezet tagjai.
c.) A szolgálat a gyülekezettel és gyülekezetben: „…és megkeresztelkedett (Saul)…Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, és azonnal hirdetni kezdte…”(ApCsel9:18-20)
d.) A szentségre való törekvés: „mivel ő, a Szent hívott el titeket, magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (1Pt1:14-15)
e.) Napi elcsendesedés, igével és imádsággal való élés: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából származik” (Mt4:4)
Jézus testvérei közé tartozol?

Szűcs Sándor

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 17:1–9,13; Kulcsige: ApCsel 17:5 „Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé.”

Pál és munkatársai engedelmeskedtek, amikor Jézus Lelke megértette velük, hogy Macedóniában kell tovább folytatniuk az evangélium hirdetését. Annyira szeretnénk mi is, ha Isten szavának világos megértése és az annak való engedelmesség után már csak a megtérő lelkek gondozásával és a bennük való gyönyörködéssel kellene foglalkoznunk. De ez általában nem így van. Számíthatunk az ellenség munkájára is, sajnos.