Kulcsige: Gal 5:1 „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.”
A szabadságot az tudja értékelni, aki tudja, mit jelent a rabság. Ezért érték a szabadság a népek történelmében. Az Édenkert óta szabadságra, Istennel való bensőséges kapcsolatra vágyik az ember. Ezt szerezte meg Krisztus a kereszten. Mindannyiunké lehet, akik hittel elfogadtuk megváltó munkáját. Igénk figyelmeztet, hogy lelki szabadságunk a legnagyobb kincs, érdemes bármit vállalni érte. Krisztus megszerezte számunkra, de nekünk tenni kell azért, hogy ne térjünk vissza a rabságba. Se szenvedély, se múlt, se teljesítménykényszer, se saját terveink ne kötözzenek meg. A szabadság egyik jele, hogy szívemet és gondolataimat Isten igéje, a vele való közösség édessége uralja. A krisztusi szabadság nem jelent törvénynélküliséget. A krisztusi élet törvénye ad szabadságot számomra, amelynek nem kényszerből, hanem szeretetből engedelmeskedek, amely magasabbra emeli a mércét a mózesi törvénynél.
Szabad vagy-e Krisztus számára? Ha nem, mi ejtett rabul?
Milyen lépéseket teszel a szabadságban való megmaradásért?
Vékás Benjámin
Halála is prédikál
Mk 15:33-39
Amikor Jézus újra megszólal a kereszten, világosság támad a földön, de az ott állók azóta is, sokakkal együtt, félreértik a hallottakat, mert a maguk ismeretéből, váradalmain keresztül értelmezik, és hallják félre, a mások által tisztán érthető (helyesen lett rögzítve) jézusi igehirdetést. Illés személyét jelen pillanatban nagyobbra értékelik, mint a kereszten függő Krisztust, aki helyettük, és helyettünk lett elszakítva az Atyától. A szabadítás folyamatában felesleges egy másik, egzotikus szabadító emlegetése, ugrásra készen a látványosságra. Vannak helyzetek, amikor a szemünk előtt történnek rendkívüli dolgok, mégsincs szemünk, fülünk arra, hogy mindezért Istent dicsérjük, vagy jussunk bűnbánatra, mert valami, valaki másra várunk. Ő, aki az egyik legméltatlanabb módon, borzalmas körülmények között fizikai, és lelki haláltusáját vívja, nem fenyegetőzik büntetéssel, hanem közbenjár hóhéraiért. A falon belül éppen a páska ünneplés liturgiájának küszöbén hasad ketté a templom kárpitja. A körülmények, és az élethelyzet szemlélése, egy sok brutalitást végigélő szakértő szemén keresztül akarva-akaratlanul bizonyságtétellé válik. Egy méltatlan, helyiek által utált, pogány lesz az, aki tisztán lát, és tisztán hall: „Bizony, ez az ember Isten Fia volt!”
Dóczi Ákos
