2017. január 3., kedd

DÉLELŐTT | 
Itt az idő hinni! Megérkezett a fedezet!

– Mk 1:14-20;

Keresztelő János fogsága és későbbi halála (Mt 14:9-11) figyelmeztet bennünket arra, hogy hinni az evangéliumban azt jelenti, készek vagyunk elveszteni az életünket az evangéliumért (Mt 8:35). Jézus prófétai üzenetében világossá válik, hogy a hit feltétele az őszinte megtérés, amely feltétel nélküli krisztuskövetésben mutatkozik meg. A hit embere átalakult gondolkodással, új életcéllal és megváltozott értékrenddel követi Mesterét.
Jézus igehirdetése az evangéliumban való hitre szólította fel a galileai embereket. A tudatlanság idejének vége szakadt (ApCsel 17:30). Eljött az ideje hinni! Isten országa elközelített. A kegyelem ideje megérkezett. Az üdvösség napja felvirradt (2Kor 6:2). Legyen imádságunk a Miatyánk második kérése: „Jöjjön el a te országod” (Mt 6:10)! Teremjen az elhintett igemag százszoros termést (Mt 31:8)! Növekedjen nagy fává az elvetett parányi mustármag (Mt 13:31-32). Ahogyan a kovász átjárja a tésztát és megkeleszti azt, úgy győzedelmeskedjen Isten uralma az emberi szíveken (Lk 13:20-21). Ámen!
Mi jellemzi jobban az életedet, a kicsinyhitűség vagy a hit? Mit tehetnél annak érdekében, hogy életedben és környezetedben még inkább növekedjen Isten országa?

Szabó László

DÉLUTÁN | 

A reménység nem szégyenít meg

– Róm 5:5-8

A hívő reménysége nem a földi életben elértekre, sikerekre vonatkozik, bármennyire jók is azok. A mi reménységünk, Pállal együtt: „… hogy részesülünk az Isten dicsőségében”, mennyei világában.
Az egyik biztosíték, a Szentlélek munkája folytán, Isten szeretete, ami „kitöltetett a mi szívünkbe” (5. v. Károli ford.). Ez meggyőz reménységed igaz voltáról. Isten szeretete hadd járja át szívedet újra és újra, ennek tapasztalata változtatja meg a sablonossá vált hívő életet élővé, elűz minden kételyt az üdvösséget illetően.
A második biztosíték – nem hiába remélünk – az a tény, hogy értünk, „istentelenekért” (6. v.) engedte az ő Fiát, Krisztust meghalni. Te mennyire igyekeznél annak a bajba jutott embernek a segítségére, aki téged figyelembe se vett, sőt bántó szavakkal megsértett, és elfordítva az arcát, sokszor elutasított? Ha Ő mindezeket tudva rólunk, mégis meg akart menteni a kárhozattól, akkor most, amikor megtértünk hozzá és gyermekeivé fogadott, nem adna-e üdvösséget?
Az életünk és minden más is, amit szeretnénk elérni múlandó, de milyen jó, hogy a mi igazi reménységünk és mennyei célunk örökkévaló. Ezt ne feledd!

János Levente

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.