2017. február 6., hétfő

DÉLELŐTT | 
Jézus érintésére várva

– Mk 8:22-26

Jézusnak e gyógyítását csak Márk jegyzi fel, ahol egy vakot barátai Jézushoz hoztak, azzal a kívánsággal, hogy érintse meg őt. Hitték, hogy Jézus érintése visszaadja annak szeme világát. Ezután Jézus kézen fogta és kivezette a falun kívül. Valaki azt mondta, hogy egyetlen vaknak sem volt soha ilyen vezetője. Jézus azért jött, hogy hirdesse a vakoknak szemeik megnyílását. Ő rendelkezik a leghatékonyabb szemgyógyító írral (Jel 3:18). Miután szemeibe köpött és kezeit ráhelyezte, megkérdezte, hogy lát-e valamit? A vak válaszából az derül ki, hogy Jézus gyógyítása nem azonnali volt, mint a legtöbb esetben, hanem fokozatos. Vannak emberek, akik Jézus többszöri érintésére jutnak teljes gyógyulásra. Nem volt felesleges első „kezelése” de másodikra is szükség volt. Jézus második érintésére látása megépült és látott messze, világosan, mindent. Ha Jézus érintésére vársz, ez a te életedben is megtörténik.
Milyen hittel hozod Jézushoz ma barátaidat?
Mit eredményezett életedben Jézus érintése?

Kiss Zoltán

DÉLUTÁN | 

Megvetett kijelentés

– Ez 20:11-16

Izráel népe és mi is ajándékként kaptuk a parancsolatokat, amely kijelentetett számunkra, hogy éljünk általa. E parancsolatok által védelmet és életet akar adni Isten. Azonban a szomorú valóság az, hogy az Istentől kapott drága kijelentést Izráel népe megvetette és Isten ellen lázadtak cselekedeteikkel. Az Isten beszédének megvetése sajnos nem új dolog. Vannak, akik teljes mértékben kimutatják az ellenszenvüket Isten Igéje iránt. Mások pedig meghallgatják megszokásból, de nem változtat az életükön semmit, mert nem párosul engedelmes cselekedettel.
Végül rossz következménye lesz annak, ha egyesek kifogásokat találva elutasítják a kijelentett Igét. Aktuális az Igében feltett kérdés: „hogyan menekülünk meg, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel” (Zsid 2:3). Egyesek hivatkoznak arra, hogy nem elég konkrét az üzenet átadása. Ha pedig az igehirdető egyenesen kimondja az igazságot, akkor tapintatlan és személyeskedő. ,,Hozzád jövünk, Urunk, ó, segíts, ne szóljon Igéd hiába! A szívünk oly sötét, jöjj, segíts, ébresszen Igéd világa! Hadd zengjen rólad az énekünk, áldd meg, ó, Urunk az életünk! Ne szóljon Igéd hiába, ne szóljon Igéd hiába!" (HH 290). Imádkozzunk ma este bátor és szeretetteljes igehirdetőkért és engedelmes igehallgatókért, hogy Isten örömére lehessen mindannyiunk élete.

Tóth Róbert

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 5:12–22; Igehely: 1Thessz 5:14 „Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez.”

Az adventi napokban még fokozottabban várjuk hitünk beteljesedését, amikor majd megláthatjuk őt olyannak, amilyen valójában. Addig az igék tanítanak minket: hogyan forgolódjunk a gyülekezeten belül és kívül. Mire is törekedjünk? Egy hívő ember kapcsolata embertársaival egészen más alapon nyugszik, mint azé, aki nem ismeri Istent. Az életében a Lélek kap vezető helyet, és így a Lélek gyümölcsével szolgál az emberek felé.