2017. február 3., péntek

DÉLELŐTT | 
Milyen jó mindaz, amit tesz!

– Mk 7:31-37

Gyakran azon kapom magam, hogy többet zaklatom Jézust problémáimmal, mint hálámmal vagy dicsőítésemmel. Pedig ennek a kettőnek minden esetben együtt kell járnia. Ezt igazolja jelen történetünk is. Jézus ez esetben is szó szerint a problémára tapint. Kezeinek érintése minden esetben áldás szellemi süketségünkre. Megalázónak tűnő bánásmódja feloldozza a nehezen beszélő nyelv minden kötelét. Jézus az ötezer megvendégelésénél, Lázár feltámasztásánál és ez esetben, mielőtt bármit is tett volna, szemeit az égre emelte és imádkozott. Olykor azzal érvelünk, hogy mi is imádkoztunk, mégsem történt semmi. Jézus fohásza késztessen ma reggel imaéletünk megvizsgálására. Az igaz ember buzgó imájának nagy az ereje és az hatalmas dolgokra képes (Jak 5:16b). Jézus imájára azonnal felelt Isten, amiről Tízváros lakói nem tudtak hallgatni. „Érints hát kezeddel ó Uram, kérlek, most tégy csodát...” (HH 412.)
Mikor volt szükség utoljára, hogy Jézus megnyissa füled és feloldja nyelved?
Ha Jézus jót tett veled, miért hallgatsz róla?

Kiss Zoltán

DÉLUTÁN | 

Isten a titkok megjelentője

– Dán 2:1-19

Az Úrnak van kulcsa minden ember szívéhez. Meg tudja rettenteni a leggőgösebb ember szívét is vélt biztonságában, kedvtelései között. Elég egy rendkívüli álmot bocsátania a kegyetlen királyra: nagy nyugtalanságba kerül. A beidézett álomfejtők zavartan állnak a parancs előtt, hogy előbb ők beszéljék el az álmot, amit a király nem tud visszaidézni, aztán fejtsék meg a jelentését. Összeroskadva kijelentik, hogy ilyesmire csak Isten képes. Isten keze így készít utat szolgájának, Dánielnek, hogy a király előtt bizonyságot tegyen: Isten e titkok megjelentője, Ő a világtörténelem Ura, Ő intézi a jövőt, s e világon minden kormányváltás az Ő országának eljövetelét szolgálja. Nincs békességük az istenteleneknek, de az igazakkal van az Úr titka!
Figyeld meg, hogyan reagál Dánielhez, amikor rettenetes hír érkezik hozzá: szíve nem fél, az Úrban bizakodó. Így meg a királyhoz, akitól időt kér, és kap. Aztán imatársakat keres, és talál. Az egek Istenétől kér irgalmasságot e titok végett, és meghallgatásban részesül. – Lelkem, kelj fel, kiálts te is a te Istenedhez! Bízzál benne!

Borzási Sándor

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 2:1–12; Kulcsige: 1Thessz 2:8 „Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket.”

Középiskolában bibliaismeretet oktatva (nem titkolt cél az evangélium hirdetése) többször is beszélgethettem pedagógusokkal. Az egyik tanárnő így foglalta össze a pedagógia lényegét: „A gyermeket szeretni kell!” Ennyi! Egyszerű, de a lényeget megragadó definíció. A tanárok is rájöttek: ha szeretik azokat, akiknek ismereteket, életszemléletet akarnak átadni, sokkal könnyebb dolguk lesz.