2017. augusztus 3., csütörtök

DÉLELŐTT | 
A terméketlen kert

Ézs 5:1-7 „A Seregek Urának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!”

Mikor olyan helyeken járunk, ahol a szőlőtermesztésnek hagyománya van, mindig szép látvány tárul elénk, ha látjuk a napsütötte domboldalakon a szép ültetvényeket, gazdaságokat. De aki leginkább gyönyörködik ezekben, az maga a gazda. A mi mennyei Szőlősgazdánk is ezt szeretné, gyönyörködni a gyümölcstermő szőlőben, ezért el is követ mindent, biztosítja a feltételeket: kövér hegyoldalt, nemes vesszőt, gondoskodást, jó körülményeket. És az eredmény? Olyan szomorúak és ránk nézve megszégyenítőek a gazda kérdései: „Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit meg nem tettem? Vártam, hogy jó szőlőt teremjen, miért termett vadszőlőt?” Kellenek-e jobb feltételek a lelki gyümölcstermésre, mint most a mi vidékeinken? Van valami, amit nem biztosított számunkra Isten? Vajon Ő lenne a hibás, hogy elkorcsosodtunk, terméketlenné váltunk? Mennyire hosszútűrő, kegyelmes a mi Urunk. Úgye érezzük felelősségünket? Alázkodjunk meg, adjuk át magunkat teljesen, ne várjuk meg, amíg más hozzáállása lesz a Gazdának!)

Sipos Dénes

DÉLUTÁN | 

Közbenjárás a tévelygő népért

2Móz 32:1-14 „Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért lángolt fel a haragod, Uram, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból?”

„Múljék el izzó haragod, szánd meg népedet, és ne hozz rá bajt!” – esedezett Mózes a népért, amely a gyönge kezű főpap, Áron engedékenységétől is támogatottan elvadult, bűnbeesett. Ez – a másokért még Istennel is perbe szálló – önmaga sorsáról megfeledkező mentő szeretet jellemzi a valódi szentséget. Ezt legtökéletesebben az Úr Jézus mutatta be, amikor gyötrelmei közepette, az őt keresztre juttatókért közbenjárva könyörög: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23:34). Ez a szeretet ismétlődik meg majd Pál apostolban, aki önmagát is kész áldozatul fölajánlani az őt sokszor bántalmazó népéért:„inkább én magam legyek átok alatt… az én test szerinti rokonaim helyett” (Róm 9:3). Ha hatástalan a lélekmentésünk, szeretteink, ismerőseink, magyar nemzetünk körében, nem feltétlenül az alkalmazott módszert kell újabbra cserélnünk, hanem a szívünket. Hogy az ellenszegülők elmarasztalása helyett, teljen meg szívünk másokért nagy áldozatot is vállalni kész mentő szeretettel. Saját üdvözülésünk bizonyossága se feledtesse el velünk az embertársainkat fenyegető kárhozatot. (GyK)

Győri Kornél

 Napi áhítat

Igehely: Lk 12:35–40; Igehely: Lk 12:37 „Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megérkezik, virrasztva talál. Bizony, mondom néktek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy, és felszolgál nekik.”

A keleti kultúrában, Lukács idejében az embereknek nem volt órájuk, így a pontosság ismeretlen fogalom volt náluk. Amikor a ház ura el volt utazva, a szolgák várták a visszajövetelét. Miután az otthon maradt asszonyok és gyerekek elfogyasztották eledelüket, a szolgák mindig félretettek egy részt az eledelből arra az esetre, ha uruk megérkezne. Estére a ház népe nyugalomra tért, de a szolgának ébren, szolgálatra készen kellett várnia urát.

Amint a szolga várja haza urát, akképpen kell nekünk, hívőknek, várnunk vissza az Úr Jézust. Hogyan lehetünk készen az ő jövetelére?