2017. augusztus 22., kedd

DÉLELŐTT | 
Tenyérnyi felhő Illés imájára

Igehely: 1Kir 18:41-46; Kulcsige: 1Kir 18:44a „Hetedszerre ezt mondta a szolga: Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből.”

Igeszakaszunkból megfigyelhető, hogy az Úr szolgája tudta, mi az Úr akarata, mi a terve, mégis imádkozott érte. Meg volt győződve, hogy lesz eső a háromévnyi szárazság után, és erről bizonyságot is tett. Azt mondta Akhábnak, hogy ő már hallja a közeledő eső zúgását. Akháb elment ebédelni, Illés pedig elment imádkozni. Semmi nyoma nem látszott még, hogy bekövetkezne az, amiről beszélt. Sőt, a szolga is letörve jelenti: „Nincs semmi!”. Illés addig könyörgött, amíg a szolga is meglátta, amiről beszélt: a kicsiny kezdetet, amiből hatalmas valóság lett. Ismét bebizonyosodott, hogy Illés az Úr prófétája. A tanulság számunkra az, hogy akkor is, ha tudjuk, mi az Isten akarata és bízunk benne, hogy ő véghezviszi, még akkor is jó nekünk imádkozni. Addig kell ezt tenni, míg mások is, főleg a hozzánk közel állók, meglátják és megtapasztalják, hogy az Úr vezetett minket. A bizonyságtételben legyünk bátrak, az imádságban legyünk kitartóak, és az Úr is igazolni fog minket. Először a hozzánk közelállók veszik észre, hogy az Úr meghallgatott minket, azután pedig még az ellenség is, az istentelenek is megtapasztalják, hogy a hívők imájának milyen ereje és hatalma van. Ámen!

Veress Efraim

DÉLUTÁN | 

Az Úrhoz folyamodtam

Igehely: Zsolt 34:1-9 „Dávidé, abból az időből, amikor eszelősnek tettette magát Abímeleknél, aki aztán elkergette, ő pedig elment. Áldom az Urat mindenkor, állandóan őt dicséri szám. Az Úrral dicsekszik lelkem. Hallják ezt az alázatosak, és örülnek. Hirdessétek velem az Úr nagyságát, magasztaljuk együtt az ő nevét! Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem. Örömre derülnek, kik rátekintenek, nem pirul az arcuk. Kiáltott az elesett, az Úr meghallgatta, és minden bajából kiszabadította. Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket. Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.”

Dávid életének egy nehézségekkel teli szakaszából származik ez a bizonyságtétel. Nem a mások elől való menekülés miatt énekel búsdalt, vagy átokzsoltárt, hanem az Úrhoz való meneküléséről, az Úr jóságáról tanúskodik. Nem méltatlankodik, hogy miért enged Isten nehéz napokat az ő életében, hanem áldja, dicséri Őt mindenkor. Ahelyett, hogy másokat terhelne reménytelennek tűnő állapotával, ő az, aki örömet szerez a Fennvaló dicsérete által. Nem problémái nagyságát részletezi figyelmeztetésül, hanem Isten nagyságának magasztalására hív. Csakis az élheti meg így a nehézséget, aki megtapasztalta, hogy nem elég a problémák elől elmenekülni (hisz hová is mehetett volna annak a fájdalmával, hogy Saul, akire felnézett, majd fia, Absolon életére törtek), hanem szükséges Istenhez menekülni, hogy megszabaduljon mindattól, amitől retteg. Az ilyen ember - noha lehet, hogy Dávidhoz hasonlóan még szorult helyzetben van, - mégis tud örülni nyomorultsága ellenére is, mert bízik az Úr szabadításában, a mennyei segítségben és a kimenekedésben. Aki nem elmenekül az Úrtól, hanem Hozzá menekül, az boldog. Megérzi és meglátja, hogy jó az Úr.

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 2:1–18; Kulcsige: 2Kir 2:11 „Amikor azután tovább mentek, és beszélgettek, hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.”

Erre a történetre gyakran úgy szoktunk hivatkozni, mint amikor Illés tüzes szekéren ragadtatik el az Úrhoz. Az ige viszont csak annyit említ, hogy ,,Hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.” De valóban a tüzes szekér is jelen volt. Elizeus szempontjából jelentős, hogy élete következő nagy krízisében lát újra tüzes szekereket (2Kir 6:17). A tűz jellemzően Isten ítéleteként jelenik meg, az Édenből való kiűzetés óta (tüzes pallos).