Mindennapi áhítatok

2024. január 9., kedd

Igehely: Mt 3:7–12; Kulcsige: Mt 3:10 „A fejsze már a fák gyökerén van: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik.”

Bemerítő János megtérésre szólított fel, mert a mennyek országa (2.v.) és az isteni ítélet (10.v.) elközelített. A történetben észrevehetjük, hogy a vallási vezetők reakciója önámításról tanúskodott. Csapdájukba mi is belekerülhetünk, ha nem vigyázunk!

2024. január 7., vasárnap

Igehely: Mt 2:16–23; Kulcsige: Mt 2:16 „Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket ahhoz az időhöz mérten, melyet a bölcsektől megtudott.”

Ha emberi szemmel vizsgáljuk Jézus földi életét, elmondhatjuk, hogy az nem indult felettébb fényesen. Gondolhatnánk, hogy a születésének időzítése sem volt a legjobb, hiszen népszámlálás miatt utaznia kellett földi szüleinek.

2024. január 6., szombat

Igehely: Jn 16:12–15; Kulcsige: Jn 16:13 „Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.”

Amikor felszínesen gondolunk a vezetésre, általában negatív érzelmek töltenek el. Nem kívánjuk és nem szeretnénk, hogy valaki vezessen bennünket, sokkal vonzóbb számunkra, ha mi vezetünk másokat.

2024. január 5., péntek

Igehely: Préd 7:1–16; Kulcsige: Préd 7:14 „A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki, mi következik.”

A Préd 7:14 elénk tárja, hogy Isten úgy tervezte az emberi életet, hogy ne tudjuk kitalálni, mit hoz a holnap. Viszont, ha nem tudjuk, akkor milyen módon tudunk felkészülni a jövőre? Amilyen fontos a válasz, olyan egyszerű is: Istenben bízva, rá hagyatkozva.

2024. január 4., csütörtök

Igehely: Zsolt 103:1–10; Kulcsige: Zsolt 103:1-2 „Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!”

Az ember hamar felejt. Nem mindenkire érvényes ez, de sokunkra igen. Az Ige felhívja a figyelmünket, hogy ne felejtsük el, mennyi jót tett velünk az Úr! Életünk folyamán hányszor voltunk betegek? Legyen az akár fejfájás, akár súlyos betegség, ami műtétet igényelt.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Krón 20:4–23 Kulcsige: 2Krón 20:17 „Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr!”

Amikor Istenre tekintünk, akkor ez minden, amit tehetünk. Ez a legtöbb és a legjobb is. Így lesz siker, előrehaladás, győzelem, megmaradás, élet. Hogyan lehetünk ilyenek, mit kell tennünk ezért?

Kiáltsunk Istenhez (4–13)! Jósáfát összehívta a népet imádkozni és böjtölni. Ez a legfontosabb, ez az, ami megerősít, ilyenkor ad Isten vezetést és segítséget. A király vezette az imaórát, ő készült imádkozni, és buzdította az embereket is imára. Így kell megoldani nehéz helyzeteket: imádkozva. Legyen nekünk is ez az erősségünk!