Mindennapi áhítatok

2017. augusztus 8., kedd

Igehely: Lk 6:37-42; Kulcsige: Lk 6:38 „Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.”

Megváltónk arra kér, hogy adjunk. Ez azt jelenti, hogy van mit adnunk; hogy képesek vagyunk arra, hogy adjunk; hogy van, kinek adni, és hogy van alkalom is arra, hogy adjunk. De mit kell adnunk embertársainknak?

2017. augusztus 7., hétfő

Igehely: ApCsel 11:27-30; Kulcsige: Apcsel 11:29 „A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek.”

Egységes látás, egységes elhatározás, egységes cselekvés – a tanítványi közösség Lélek általi vezettetésének sugárzó példája. Van, amikor az egyes személyek hozzájárulása kevésnek bizonyulna a szükségekhez képest.

2017. augusztus 6., vasárnap

Igehely: 1Tim 5:17-20; Kulcsige: 1Tim 5:17 „A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak.”

Amennyire fontos egy gyermek fejlődése szempontjából a megbecsültség biztonságának érzése, az őszinte elismerés és bátorítás, éppen annyira fontos a kiforrott felnőtt számára is. Az Úr Jézus tudta ezt, és nem spórolt az elismerő szavakkal, a megbecsülést kifejező gesztusokkal.

2017. augusztus 5., szombat

Igehely: Ám 9:11-15; Kulcsige: Ám 9:14 „Jóra fordítom majd népemnek, Izráelnek a sorsát. Az elpusztult városokat fölépítik, és azokban fognak lakni. Szőlőket ültetnek, és isszák azok borát, kerteket művelnek, és eszik azok gyümölcsét.”

Talán soha olyan jó dolga nem volt a testünknek, mint ma. Semmit nem kell nélkülöznie, hisz külön ipar gondoskodik kényeztetéséről. De mi van a lelkünkkel? Nincsenek-e összedőlt sátrak, romos, résekkel tarkított falak?

2017. augusztus 4., péntek

Igehely: Mt 21:33-46; Kulcsige: Mt 21:38 „De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség.”

Felháborító a példázatbeli szőlőművesek viselkedése. Mint bérlők önkényesen kisajátítják a tulajdonos javait, képviselőivel sorozatosan elbánnak, majd végül fiának az életét is kioltják. Igazságérzetünk, az erkölcs és a törvény is elítélné, ha ez ma megtörténne.

2017. augusztus 3., csütörtök

Ézs 5:1-7 „A Seregek Urának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!”

Mikor olyan helyeken járunk, ahol a szőlőtermesztésnek hagyománya van, mindig szép látvány tárul elénk, ha látjuk a napsütötte domboldalakon a szép ültetvényeket, gazdaságokat. De aki leginkább gyönyörködik ezekben, az maga a gazda.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 20:13–24 Kulcsige: ApCsel 20:22–23 „És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe. Hogy mi ér ott engem, nem tudom, csak azt, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám. “

Pál apostol hűségesen szolgálta az Urat attól kezdve, hogy a damaszkuszi úton találkozott a Megváltóval. Meg kellett állnia azon az úton, amin addig haladt. Irányt váltott, célt váltott. Oda ment és azt cselekedte azután, amit a Megváltó mondott neki. Damaszkuszban látást nyert. Nemcsak fizikailag nyerte vissza a látását, hanem olyan látást is nyert, amivel addig nem rendelkezett: lelki látást.