Mindennapi áhítatok

2019. december 7., szombat

Igehely: Zsolt 98:1-9; Kulcsige: 98:4 „Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön! Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek!”

Az elmúlt napokban ízelítőt kaphattunk az igék által Isten csodadolgaiból, amiket népéért, értünk cselekedett a megígért Messiás által. Aki tapasztalja életében az Úr szabadítását, hűségét és szeretetét (2,3), az örül ennek, nem is tehet másképp!

2019. december 6., péntek

Igehely: Jn 4:19-26; Kulcsige: 4:25 „Az asszony így felelt: Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.”

Ez a történet is bizonyítja, hogy milyen alapvető különbség van az elméleti és a gyakorlati tudás között. A samáriai asszonynak komoly elméleti ismerete volt az Istenimádat területén, de ez mégsem akadályozta meg abban, hogy szégyenteljes életet éljen.

2019. december 5., csütörtök

Igehely: Gal 4:4-5; Kulcsige: 4:4a „De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát.”

Isten teremtette az időt, ezért neki van a legjobb időbeosztási terve. Az üdvtervben mindent pontosan kigondolt, amit következetesen és csodálatosan be is tart a javunkra. „Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint” (Fil 1:5).

2019. december 4., szerda

Igehely: Jer 31:31-34; Kulcsige: 31:34 „Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az Úr –, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.”

A híres emberek nehezen megközelíthetők, és kevés rajongónak adatik meg a személyes találkozás lehetősége. Mégis kitartanak a rajongásban, ami megmutatkozik teljes életvitelükben. Sajnos, a csupán vallásos emberek hasonló helyzetben vannak az Istennel való kapcsolat kérdésében.

2019. december 3., kedd

Igehely: Ézs 11:1-10; Kulcsige: 11:2 „Az Úr lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke.”

„Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó” – mondja a közmondás. Isten mindig betartja ígéretét! A Messiás ígérete valóban szép szó, a legszebb, mert a belső szépségre helyezi a hangsúlyt, ahogyan igeszakaszunk is tükrözi.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.