Mindennapi áhítatok

2024. november 21., csütörtök

Igehely: ApCsel 2:22–32; Kulcsige: ApCsel 2:23-24 „Azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt.”

Péter apostol tanúja volt Jézus feltámadásának, és bátran, örömmel tett bizonyságot róla. Csodálatos dolog, hogy ma is lehet Jézussal találkozni, és bizonyságot tenni róla, hogy ő él. Ahogyan egy gyermekénekünk mondja: „Én tudom, hogy él, él, él, él az Úr!

2024. november 20., szerda

Igehely: Róm 7:14–25; Kulcsige: Róm 7:18 „Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs.”

Egy hitetlen családban felnőtt fiatal, aki sosem káromkodott, pedig otthon ezt hallotta, megtérése, bemerítkezése után álmában sokszor káromkodott. Nagy harc volt ez az életében. Néha úgy gondolja az ember, hogy a hívőnek nincs harca. Épp ellenkezőleg: a hitre jutás után kezdődik az igazi harc.

2024. november 19., kedd

Igehely: 1Tim 6:13–16; Kulcsige: 1Tim 6:16 „Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom.”

Az ember szeretné meglátni, milyen is Isten. Egyszer Fülöp is ezt kérte Jézustól: „Mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!” Jézus válaszolt: „Aki engem lát, látja az Atyát.”

2024. november 17., vasárnap

Igehely: Ez 33:7–20; Igehely: Ez 33:11 „Ezt mondd nekik: Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról! Miért halnátok meg, Izráel háza?”

Isten azért teremtette meg az embert, hogy szeretetkapcsolatban éljen ővele. A Sátán ezt a kapcsolatot szakította szét, amikor elbuktatta az embert. Sokszor keresi az ember, hogy mit akar az Isten? Ebben az igeszakaszban olvashatjuk, hogy mit akar, és mit nem akar Isten.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Lk 10:17–24 Kulcsige: Lk 10:21 „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: «Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.»”

Harminc évvel ezelőtt jelent meg egy film, amely Lukács evangéliuma alapján mutatta be Jézus életét. Több nyáron is levetítettem ezt a filmet kultúrházakban, sátrakban, utcán, még kocsmák udvarain is. Összességében vagy negyven alkalommal néztem meg, de nem tudtam megunni! A nézőket is megragadta, mert bemutatott egy mosolygós, derűvel, örömmel teli Jézust. Az emberek könnyen azonosultak vele. Ugyanakkor sokan a hívők közül megbotránkoztak: szerintük Jézus szentebb, visszafogottabb és komolyabb volt.