Igehely: Mk 9:9-13; Kulcsige: Mk 9:10 „Engedelmeskedtek a parancsnak, de azon tanakodtak egymás között, mit jelent a halottak közül való feltámadás. ”
A tanítványokban gyűltek a kérdések, mert nem értették igazán sem Jézust, sem szavait. Nem értették, hogy miért kell a Messiásnak szenvednie, miért kell feltámadnia, vagy egyáltalán meghalnia. Ők nem egy szenvedő Messiást vártak. Nem olyan királyt vártak, aki meghal, akinek fel kellene támadnia.
Igehely: Mk 9:1-8; Kulcsige: Mk 9:2 „Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott.”
Jézus megmutatta dicsőségét Péternek, Jakabnak és Jánosnak a hegyen. Mindenki más csupán az Ézs 53. szenvedő szolgájaként látta Őt, de ők bepillanthattak abba, amit Jézus hátrahagyott, amikor szolgai formát vett fel. Pétert annyira megérintette ez, hogy ott akart maradni.
Igehely: Mk 8:34-38; Kulcsige: Mk 8:38 „Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”
A tanítványság összefoglalható két szóban: lemondás és felvállalás. Lemondani magunkról, egész életünkről és az egész világról, s helyette felvállalni a keresztet, az evangéliumot és Krisztust. Mindez nem könnyű dolog.
Igehely: Mk 8:31-33; Kulcsige: Mk 8:33 „ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megfeddte Pétert, és ezt mondta: Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.”
Jézus nyíltan beszél szenvedéseiről, haláláról és feltámadásáról. Felfedi tanítványai előtt a célt, amiért jött. Péter jó szándékkal ugyan, de mégsem Isten szerint próbálja Őt dorgálni.
Igehely: Mk 8:27-30; Kulcsige: Mk 8:29 „Jézus tovább kérdezte őket: Ti kinek mondotok engem? Péter így válaszolt neki: Te vagy a Krisztus. ”
Kinek mondanak engem az emberek? – egyike a legfontosabb kérdéseknek, amikor önmagunkról gondolkodunk. Az erre adott válasz nagyban hozzájárul ahhoz, hogy hogyan látjuk és határozzuk meg önmagunkat. Személyiségünk fejlődésében fontos tényező az, hogy hogyan látnak minket mások.
Igehely: Mk 8:22-26; Kulcsige: Mk 8:25 „Azután Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent. ”
Jézus és tanítványai új helyre érkeznek. Ismét egy beteget hoznak elé, kérve, hogy érintse őt. Ezúttal egy vakot. Jézus, akárcsak a süketet, kivezeti őt is a tömegből, a faluból. Ugyanaz a módszer is: a beteg testrészre köpve, ráteszi a kezét.
Igehely: Jn 3:19–21; Kulcsige: Jn 3:21 „Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”
Nappal, amikor ragyog a fény körülöttünk, eszünkbe sem jut, hogy világítsunk, de ha beesteledik, lámpát gyújtunk, mert a sötétség nem a mi világunk. Az emberek nem önmagáért szeretik a sötétséget, hanem azért, amit eltakar (például ruhán egy folt). Vannak olyan állatok, melyek kimondottan a sötétséget szeretik, és menekülnek a világosság elől. Szemük visszafejlődik, többnyire teljesen vakok. Így van ez a sötétségben élő emberrel is, akinek szellemi látása nincs, eltompult, érzéketlen.