Mindennapi áhítatok

2021. június 28., hétfő

Igehely: ApCsel 12:1-5; Kulcsige: ApCsel 12:1 „Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival.”

Az üldöztetés egyre intenzívebbé válik a jeruzsálemi egyház számára. Heródes kegyetlenkedésének folytán Jakab lett az első apostol, aki vértanúsággal fejezte be földi pályafutását. István után ő a második keresztyén vértanú. Az Ige nagyon röviden írja le a történteket.

2021. június 27., vasárnap

Igehely: ApCsel 7:54-60; Kulcsige: ApCsel 7:59 „Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”

Habár István csakis a színtiszta igazságot mondta, ez nagy haragot gerjesztett a hallgatókban. Ezzel ellentétben az első vértanú öröme egyre jobban fokozódik, amikor megnyílik előtte a menny és látja Isten dicsőségét, valamint az Úr Jézust az Isten jobbján állni.

2021. június 25., péntek

Igehely: Lk 8:40-42, 49–56; Kulcsige: Lk 8:41-42a „Ekkor egy Jairus nevű ember jött hozzá, aki a zsinagóga elöljárója volt, és Jézus lába elé borulva kérlelte, hogy jöjjön el a házába, mivel egyetlen leánya, aki mintegy tizenkét éves volt, halálán van.”

Az Urat örömmel fogadók között volt egy személy, aki nem örvendezéssel várta Őt, hanem inkább reménységgel. Egy fájó szívű édesapának a legfőbb vágya az volt, hogy segítséget találjon. Fontosabb volt számára, mint bármi más, és mint égető tűz, emészthette szívét e teher.

2021. június 24., csütörtök

Igehely: Mt 1:18-25; Kulcsige: Mt 1:24-25 „József pedig, amikor felébredt álmából, úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki, és feleségül vette őt, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.”

Józsefnek megadatott, hogy édesapaként egy különleges szerepet töltsön be. Egy meghatározott ideig nevelője lehetett Jézus Krisztusnak.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 65:16-25; Kulcsige: Ézs 65:17 „Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe.”

A teremtő Isten vágya az, hogy kapcsolatba kerüljön és kapcsolatban maradjon az emberrel. Ennek a kapcsolatnak ő maga a kezdeményezője. Először egy népet választott ki magának, parancsolataival körülírva azt az utat, amelyen megáldhatja őket. Ezt az áldást tapasztalták is mindaddig, míg le nem tértek az útról, és más istenek felé nem fordultak. Végtelen türelemmel tárta ki kezét számtalanszor a nép felé, aki nem akarta elfogadni őt...