Mindennapi áhítatok

2021. december 6., hétfő

Igehely: Jn 4:19-29; Kulcsige: Jn 4:24 „Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.”

A történetben arról hallunk, miként ismeri fel a samáriai nő, hogy Jézus a Messiás. Tartalmas beszélgetésük során eljutnak az Isten imádásával kapcsolatos kérdéshez is. Jézus válasza figyelemre méltó, mert az üdvösséggel áll kapcsolatban.

2021. december 5., vasárnap

Igehely: Róm 12:1-2; Kulcsige: Róm 12:1 „Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul.”

Az evangélium lényege, hogy elveszettség szempontjából nincs különbség ember és ember között, mindenki ugyanabban az állapotban van az Istentől való távolság miatt. Az ember ezt nem tudja áthidalni, mert a távolságot a bűn okozza, aminek következménye a halál.

2021. december 4., szombat

Igehely: Gal 4:3-7; Kulcsige: Gal 4:4 „De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve.”

A Megváltó származásának legjelentőségteljesebb vonatkozása a mennyei Atya: „Isten elküldte Fiát” (4.v.). Isten az embert Fia által – aki szintén a törvény alávetettjeként, szolgaságra született – a szolgai státuszból kiváltja és fiaivá fogadja. „Mivel pedig fiak vagytok” (6.

2021. december 3., péntek

Igehely: Mt 2:19-23; Kulcsige: Mt 2:23 „És amikor odaért, egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: «Názáretinek fogják őt nevezni.»”

Máté evangélista, a próféciákra alapozva, a Megváltó származására utal egy másik vonatkozásban is: „názáretinek fogják őt nevezni” (23.v.). Fülöp örömmel ad hírt Nátánaélnek a Messiásról, megemlítve azt is, honnan való.

2021. december 2., csütörtök

Igehely: Mik 5:1 (Mik 5:2 – Károli) „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdani időkbe, a távoli múltba.”

Szemléld, és engedj te is az Úr csodálatos munkájának! Isten, üdvözítő tervét illetően, kiválasztja Dávid kicsiny városát, és egy császári rendelet által elvezeti Józsefet és terhes feleségét, Máriát, Betlehembe.

2021. december 1., szerda

Igehely: Lk 1:30-33; Kulcsige: Lk 1:32 „Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját.”

Isten ígérete, amit Dávid királynak mondott: „házad és királyságod örökre megmarad, és trónod örökre szilárd lesz” (1Sám 7:16), az Úr Jézusban teljesedik be. Isten jelentette ezt ki Gábriel angyal által Jézus anyjának, Máriának.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Eszt 4:13–17; Kulcsige: Eszt 4:14 „Mert ha te most némán hallgatsz, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idők miatt jutottál-e királynői méltóságra?”

Gyermekkorunk romantikus története hirtelen aktualitást nyer, amikor hasonló élethelyzetbe kerülünk. A világuralmi törekvés mindig megszédíti a politikai és katonai vezetőket; nem tűrve meg a más véleményen levőket. Sátán az Édenkerttől az Istenhez hasonlósággal csábítja a kísérthető embert. Az Emberfiát is rá akarta venni, hogy világuralmi hatalmát tőle kérje; ám ő nem esett ennek a kísértésnek a csapdájába.