Mindennapi áhítatok

2022. november 9., szerda

Igehely: 1Thessz 4:1-12; Kulcsige: 1Thessz 4:8 „Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja.”

Isten elhívása irányodban a szent élet. Az Úr, a te Teremtőd és Megváltód szent és elvárja azt, hogy ha Benne hiszel és Őt követed, mindezt tiszta szívvel tedd. A szentséghez vezető út tulajdonképpen három eszközön keresztül valósul meg az Úr gyermekének életében.

2022. november 7., hétfő

Igehely: Józs 7:1-26; Kulcsige: Józs 7:11 „Fölvonultak tehát oda a népből mintegy háromezren, de megfutamodtak az ajbeliek elől.”

Bibliát olvasó ember számára ismeretes Ákán bűne, amit Ai városának elfoglalása közben követett el. Elvett az Istennek szentelt zsákmányból és elrejtette azt. Már ez a tette is elszomorító, de megdöbbentőbb, hogy miatta egy egész nép kárt szenvedett.

2022. november 6., vasárnap

Igehely: ApCsel 5:1-11; Kulcsige: ApCsel 5:4b „Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.”

Anániás és Safira története olyan fontos eset volt, hogy Lukács úgy gondolta, feltétlenül le kell írnia a beszámolójában. Na, nem azért, mert követendő példa lenne a házaspár viselkedése, ellenkezőleg, hogy figyelmeztessen arra, hogy a hazugság bűn, és azt Isten nem hagyja szó nélkül.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Gal 5:24–6:5 Kulcsige: Gal 6:1 „Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél!”

Az állandó lelki éberség, önmagunk mérlegre állítása, a szembesülés gyarlóságunkkal és bűneinkkel elveszi a kedvünket attól, hogy mások gyarlóságának és bűneinek ügyét lobogtassuk magunk előtt. Elveszi a kedvünket attól, hogy mi akarjunk csalhatatlan igazságot szolgáltatni. Nem jelenti ez azt, hogy szemet kell hunynunk embertársaink elveszett állapota és lelki testvéreink törvényszegései fölött.