2018. szeptember 13., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Életadó Jó Pásztor

Igehely: Jn 10:6-15; Kulcsige: Jn 10:10 „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”

Érdemes lenne egyszer valóságosan belegondolni, hogy tudunk-e mi egyáltalán valamit is feltétel nélkül odaadni a másikért? János evangéliuma itt Jézus Krisztust, mint jó pásztort mutatja be. Ebben a képben sűrítve látjuk Jézus Krisztus személyének titkát, küldetésének lényegét: „a jó pásztor életét adja a juhokért” (11). Ötször említi ezt a kijelentést a 10. fejezet, amely Jézus Krisztus golgotai keresztáldozatára utal. Ő nemcsak viseli a pásztor nevet, nemcsak nyája előtt jár, hanem akár élete feláldozásával is védi a nyájat. Ő pásztor és nem béres (12-13), Ő nem önmagát képviseli. Ő nem tolvaj és rabló, nem szed rá, nem csap be, nem rövidít meg, hanem igazán szeret. Csak egyedül az Úr Jézus Krisztus ilyen pásztor, aki önmagát adja a nyájért. Ezért csak Ő egyedül a „jó” pásztor. Mi többnyire béresek vagyunk valahányan, mert minden tettünkben és „szolgálatunkban” is ott van a saját énünk. Egyedül az Úr Jézus Krisztus képes arra, hogy pásztor lelkületre szüljön újjá bennünket.

Te letetted-e már életedet a Jó Pásztor kezébe? Követed-e hangját minden nap?

Oláh Lajos

DÉLUTÁN | 

Ünneplés szabadságban, de felelősséggel is

Igehely: Róm 14:1-12

Az apostol kéri a gyülekezet tagjait, hogy tűrjék el egymást szeretetben. Ne ítélgessék egymást, bízzanak abban, hogy mindenki Jézus Krisztusért teszi azt, amit tesz. A többi részletkérdés, ami nem lehet az üdvösség kérdése, hiszen csakis az Úr tart meg (4. v.), nem pedig az, hogy zöldséget eszünk vagy húst, szombatot ünneplünk vagy vasárnapot.

Nyilván sok különbség lehet közöttünk nézeteinkben, szokásainkban, kultúránkban. Az egyik olyan dolgoktól is megtartóztatja magát, amelyben a másik nem lát semmi bűnt, és szabadon él azzal. A lényeg azonban csakis az, hogy Jézus Krisztust Isten Fiának, Megváltónak tartsuk, akkor egymásnak testvérei vagyunk. Pál ezen túl semmiféle felesleges vitába nem megy bele. Az ilyen vitáknak ugyanis az a természetük, hogy a lényegtelen kérdéseket helyezik előtérbe, hatalmas áradattá dagadnak, amely mindegyik felet magával sodorja.

Áldott bizonyosság ez, hogy akár így teszünk, akár úgy teszünk; akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk (7-9. v.). Ennyi elég! Aki azonban ragaszkodik a cselekedeteihez, annak minden részletéhez, azt az Isten valóban ezek alapján kéri számon (10-12. v.).

Oláh Lajos

 Napi áhítat

Igehely: Mt 22:15–22; Kulcsige: Mt 22:21 „Azt felelték: A császáré. Ő akkor ezt mondta nekik: Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!”

Heti sorozatunkban nyomon követhettük az ellentétet, ami a krisztusi és a farizeusi gondolkodás között fennállt. Ezek a vezetők, akik a hit és az üdvösség útjának őrei kellett volna, hogy legyenek, valójában gyümölcstelen fügefák, engedetlen fiak és gonosz szőlőmunkások voltak. Egy újabb ravasz csellel próbálják lejáratni Jézust, hogy saját tekintélyüket védjék. A vége az lett, hogy saját csapdájukba estek, és önmagukat járatták le. Annyira megszégyenültek, hogy többet kérdezni sem mertek (22:46).