Mindennapi áhítatok

2022. március 21., hétfő

Igehely: Lk 13:18-21; Kulcsige: Lk 13:21 „Hasonló a kovászhoz, amelyet fogott egy asszony, és belekevert három mérce lisztbe, míg végül az egész megkelt.”

Mihez hasonló Isten országa? Jézus hasonlatai segítségünkre vannak, hogy megértsük Isten országának természetét. Az első példázat a mustármaghoz hasonlítja, amely kicsiny ugyan, de nem jelentéktelen, mert a növekedése után akkora lesz, hogy az ég madarai is fészket rakhatnak rá.

2022. március 20., vasárnap

Igehely: Lk 13:10-17; Kulcsige: Lk 13:13 „És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent.”

Jézus valahol egy zsinagógában tanított. Nem tudjuk, hol, azt sem, hogy mit, de e rövid történet nagyon sok tanítást hordoz. Először azt, hogy Jézus az imádkozás helyén odafigyelt a hallgatók szükségeire, de még a helytelen gondolkodásukra is.

2022. március 19., szombat

Igehely: Lk 13:6-9; Kulcsige: Lk 13:9 „Hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki!”

Ez a példázat a gyümölcstermés fontosságáról szól. Volt egy fügefa, amely nem termett gyümölcsöt. A gazda ki akarta vágni, de a kertész kért még egy évet, hogy megkapálja, megtrágyázza. Mindent megtesz, amit lehet, és ha terem, jó; ha nem, akkor kivágják.

2022. március 18., péntek

Igehely: Lk 13:1-5; Kulcsige: Lk 13:2 „Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük?”

Ebben az igeszakaszban Jézushoz jönnek egy tragikus hírrel. Azokról a galileaiakról szóltak, akiket Pilátus megöletett. Jézus megemlít egy másik esetet is, azt a 18 személyt, akikre rászakadt a torony Siloámban.

2022. március 17., csütörtök

Igehely: Lk 12:54-56; Kulcsige: Lk 12:56 „Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni?”

Az Úr Jézus arról beszél, hogy az időknek vannak jeleik. Ahogyan jelekből lehet tudni, hogy milyen időjárásra lehet számítani, úgy a jelekből az időket is meg lehet határozni. A Biblia több mindent elmond az utolsó időről, amely az Úr Jézus eljövetelét előzi meg.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 13:1–7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

Néha elgondolkodom azon, hogy milyen lenne az életünk, ha őseink nem vándoroltak volna Európába, és nem telepedtek volna le a Kárpát-medencében? Nemrég találkoztam egy ujgur felmenőkkel rendelkező kazah fiatalemberrel. Örömében videoklipet készített a „távoli rokonnal” arról, hogy milyen hasonló kiejtésű szavaink vannak. Nem érdekes, hogy ezer év múlva is ezek a közös szavak fellelhetők?