Mindennapi áhítatok

2023. március 27., hétfő

Igehely: Zsolt 69:20-37; Kulcsige: Zsolt 69:30 „De engem, megalázottat és szenvedőt, segíts meg, és oltalmazz, Istenem!”

Emerson mondja: „A bölcs ember naponta frigyre lép az igazsággal.” Aki meg is éli Isten igazságait, az bekerül az igazságért folyó harcba is. Ezzel megnyeri a helyzetének látását is, mert az igazság Istenhez tartozást ad, az igazsággal szembenállás pedig a gonoszhoz köt.

2023. március 25., szombat

Igehely: Jn 18:1-11; Kulcsige: Jn 18:4 „Jézus pedig tudva mindazt, ami reá vár, előlépett, és így szólt hozzájuk: Kit kerestek?”

Jézus Krisztus eltávozásának ideje elérkezett. Megváltónk tisztában volt mindazzal, ami rá várt. Ebben a tudatban előrement vagy „kiment”, de nem pusztán a kertből, vagy a fák árnyékából a holdfénybe, vagy a tanítványok köréből. Előrement az isteni cél beteljesítésére.

2023. március 23., csütörtök

Igehely: Jn 17:9-19; Kulcsige: Jn 17:14 „Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.”

Miközben tanítványaiért imádkozott, Jézus Krisztus nagyon jól tudta, hogy segítségre lesz majd szükségük. Ezért küldte el Szentlelkét, ezért járt közben a megtartatásukért. Ebből az imádságból kiderül, hogy hívő emberként élni nem azt jelenti, hogy kiköltözünk a világból.

2023. március 22., szerda

Igehely: Jn 17:1-8; Kulcsige: Jn 17:1 „Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged.”

John Knox, a 16. században élt híres skót reformátor a János evangéliuma 17. fejezetét a Szentírás temploma szentek szentjének nevezte. Ebben a részben látható az, ahogy Jézus Krisztus mind közelebb kerül a halálához.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Tim 2:22–26 Kulcsige: 2Tim 2:24-25a „De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket.”

Hajlamosak vagyunk elveszíteni türelmünket (ami a Lélek gyümölcse a szelídséggel együtt!), és „hitvédelem”, „mentő szeretet” címén ostoba, éretlen vitatkozásokba keveredni. Ha ellenkezéseket tapasztalunk az újjá nem született emberek részéről, és néha a gyülekezet tagjai között is, erőt vehet rajtunk a gorombaság, a taszítóan nyers „kiállás az igazság mellett”. Pedig az ige azt parancsolja, hogy „az Úr szolgája… legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes”!