Mindennapi áhítatok

2023. július 6., csütörtök

Igehely: 2Kir 5:8-19; Kulcsige: 2Kir 5:14 „Lement tehát, és megmerítkezett hétszer a Jordánban az Isten emberének a kívánsága szerint. Akkor újra tiszta lett a teste, akár egy újszülött gyermeké.”

Naámán pogány ember módjára kereste a gyógyulást: a királynál (ki hatalmasabb a királynál egy országban?), az általa elképzelt módszer szerint (amit, lehet, már sokszor kipróbáltak rajta, de nem használt). A próféta üzenetének csak nagy nehezen, szolgái unszolására engedelmeskedett. Javára vált.

2023. július 5., szerda

Igehely: 2Kir 2:19-22; Kulcsige: 2Kir 2:21 „Ő pedig kiment a víz forrásához, sót dobott bele, és ezt mondta: Így szól az Úr: Meggyógyítom ezt a vizet, nem okoz többé halált és terméketlenséget.”

Nemcsak mi, emberek, de a bennünket körülvevő teremtett világ bármely eleme is elromolhat, „megbetegedhet”: az állatok, a növények, az időjárás stb. Látjuk, hogy a Földön a dolgok nem mennek olyan tökéletesen, mint a teremtés után.

2023. július 4., kedd

Igehely: 1Kir 12:31-13:10; Kulcsige: 1Kir 13:6b „Isten embere pedig kiengesztelte az Urat, úgyhogy a király vissza tudta húzni a kezét, és az olyan lett, mint azelőtt.”

Az istentelen Jeroboám keze vészjóslóan lett kinyújtva a próféta felé. Ha Isten nem avatkozik közbe, halált osztott volna. Egyik percben megölte volna az Úr prófétáját, másik percben arra kéri, imádkozzon érte, mert jó lenne ebből a fizikai nyomorúságból szabadulni.

2023. július 3., hétfő

Igehely: 1Móz 25:19-26; Kulcsige: 1Móz 25:21 „És Izsák könyörgött az Úrnak feleségéért, mert meddő volt. Az Úr pedig engedett könyörgésének, úgyhogy teherbe esett Rebeka, a felesége.”

Húsz évet várt Izsák és Rebeka, míg nagy vágyuk beteljesedett: gyermeket, utódot kaptak, mégpedig egyszerre kettőt. Izsák már nem bírta tétlenül várni a csodát, elmondta ezt a bánatát, vágyát az Úrnak. Sőt, könyörgött feleségéért.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 11:27–30 Kulcsige: ApCsel 11:28 „Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében.”

Az Úr felhasználta egyik szolgáját, hogy előre figyelmeztesse a testvéreket, hogy hamarosan nehéz idők következnek be. Ez esetben az éhínségről beszélt, ami lesújtott a júdeai testvérekre, beleértve a jeruzsálemi atyafiakat is. Ezért, amikor az Úr gyermekei megtudták, hogy a testvérek szükséget szenvednek, azonnal készek voltak segíteni.