Mindennapi áhítatok

2023. május 28., vasárnap

Igehely: ApCsel 2:1-21; Kulcsige: ApCsel 2:17 „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak.”

Olvasva az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát (EJENy), rádöbbenhetünk arra, hogy a számunkra természetes egyéni szabadságaink mennyire nem voltak természetesek az első pünkösd idejében. Az első században az egyéni szabadsághoz való jog nemhez, korhoz, fajhoz és társadalmi státuszhoz kötődött.

2023. május 27., szombat

Igehely: ApCsel 20:1-13; Kulcsige: ApCsel 20:10 „Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: Ne zajongjatok, mert a lelke benne van.”

Pál apostol harmadik misszióútjáról olvasunk ezekben a fejezetekben. Tróászban töltött hét napot. A hét első napján meghosszabbította a tanítást éjfélig, mivel másnap el akart utazni. Pál apostol terve, hogy minél többet osszon meg velük Isten igéjéből.

2023. május 26., péntek

Igehely: ApCsel 9:36-43; Kulcsige: ApCsel 9:40 „Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott, azután a holttest felé fordulva ezt mondta: Tábita, kelj fel! Ő pedig kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült.”

Joppéban volt egy nőtanítvány, Tábita. Nagyon szép a neve: Dorkász vagyis Zerge a jelentése. Megbetegedett és meghalt. A felső szobában ravatalra tették, és siratták, gyászolták őt. Meghallották a tanítványok, hogy Péter közel van hozzájuk, Liddában van.

2023. május 25., csütörtök

Igehely: Jn 11:33-12:1; Kulcsige: Jn 11:44 „És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!”

Egy kedves család élt Betániában, ahol Jézus szívélyes fogadtatásban részesült, valahányszor betért hozzájuk. Hárman voltak testvérek: Mária, Márta és Lázár, akikről több helyen is olvasunk a Bibliában. Lázár megbetegedett és meghalt. Hírek érkeznek Jézushoz Lázár betegségéről.

2023. május 24., szerda

Igehely: Lk 7:11-16; Kulcsige: Lk 7:14 „Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: Ifjú, neked mondom, kelj fel!”

Jézus egy Nain nevű városban van. Nain jelentése: szép, kedves, kedvenc. Most ezt a „szépet, kedveset”, Nain városát a halál felhője borította be. Egy özvegyasszony egyetlen fiát kíséri utolsó útjára. Két tömeg találkozik egymással: a temetésen résztvevők és a Jézust követők sokasága.

2023. május 23., kedd

Igehely: Mk 5:21-24, 35-43; Kulcsige: Mk 5:41 „Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel!”

Jairus, egy zsinagógai elöljáró, eljött Jézushoz, miután Gadara vidékéről visszatért Kapernaumba. Sok csodát hallott és látott Jairus, ami elültette szívébe a hit magvát. Jézushoz jött, és lábai elé borult. Elismerte Jézus hatalmát, és az ő alsóbbrendűségét. Jairus leánya beteg és halálán van.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Kir 15:5, 32–38 Kulcsige: 2Kir 15:5, 34 „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan apja, Uzzijjá tette.”

Olyan sok a romlás és rombolás mostanában! Szükség van építő emberekre, vezetőkre. Mit tanulhatunk Jótámtól?

Ő Istennek akart tetszeni. Ez szép és jó dolog, hasznos. Így élni dicséretes, kívánatos. Minden embert erre teremtett Isten. Amikor erre törekedünk, áldás lesz az életünkön.

Törődött Isten házával, építette és szépítette azt. Ez szép és jó hozzáállás. Isten hajléka kell, hogy épüljön, legyen nagy hatást gyakorló. Az embereknek öröm ilyen helyekre jönni.