d.e. Ismerd fel Jézus lényét! – Mt 13:53-58
„És hazájába érve úgy tanította őket a zsinagógájukban, hogy megdöbbenve mondták: Honnan van benne ez a bölcsesség és a csodatevő erő?” (Mt 13:54)
Az evangéliumokban Jézust többször látjuk a zsinagógában, azon a helyen, ahol az emberek Isten imádatát gyakorolták, és az Ő igéjét hallották.
Abban a názáreti faluban, ahol felnőtt, az emberek nem ismerték fel benne Isten Fiát. A tanításaiban azonban látták a bölcsességet, és azt, hogy rendkívüli erővel rendelkezik, csodákat tesz, és ez lenyűgözte őket. S miközben ezeket tapasztalták, egy nagyon fontos kérdést kellett megválaszolniuk: „Ki is Jézus valójában”? A Jézussal kapcsolatosan feltett kérdések, és az, ahogy viszonyultak hozzá, azt sejteti, hogy nem sok tisztelet volt bennük a személye iránt.
Jézust úgy azonosították be, mint Józsefnek, az ácsnak a fiát. Miközben anyjának és testvéreinek a neveit is felsorolják, és elmondják, hogy ezek mind köztük élnek, úgy könyvelik el, Jézus sem különb családtagjainál, s még csak gondolni sem mertek arra, hogy Jézus bölcsessége és ereje Istentől van. A názáretiek azt sem ismerték el róla, hogy próféta, pedig Jézus az a próféta volt, akiről Mózes is beszélt. Ez az ige intő példa számunkra, mert mi is elkövethetjük azt a hibát, hogy felszínesen bírálunk el dolgokat, azt gondolva, hogy mi biztosan tudjuk a helyes választ. Az ige nyitottságot kér tőlünk: „A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok” (1Thessz 5:19-22).
Értelmünkkel felfoghatjuk, hogy az ige és az Úr Jézus személye között nincs ellentmondás, sőt tanítása, csodái is azt támasztják alá, hogy valóban ő a megígért Messiás (Mt 11:1-6). A jó válasz arra, amit Isten napjainkban másokon keresztül végez az, ha nem botránkozunk meg és hittel fogadjuk az Igét. Azon keresztül Jézust ismerhetjük meg, aki az „Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása”. Az igazi hit nyilvánvaló jele az, ha bizalommal vagyunk Isten iránt, és készek vagyunk minden területen engedelmeskedni neki, úgy ahogy azt elvárja tőlünk. A botránkozással magunknak ártunk, áldásoktól fosztva meg magunkat. (Fekete Csaba)
Imaáhítat: Könyörögjünk az Úrhoz, hogy a rohanó életben naponta el tudjunk csendesedni! – Jób 3:26
Bibliaóra: Jellemző-e ránk a zúgolódás? – 4Móz 16:1-17:5 (4Móz 16:1-40)
Aranymondás: Zsolt 75:7-8
d.u. Hogyan hirdeted Krisztust? – Fil 1:12-18
A filippi levél fő témája az evangélium és az öröm. Azért különleges ez számunkra, mert Pál a börtönből írta a levelet. Abban az időben, a börtönökben sokkal rosszabb körülmények uralkodtak, mint napjainkban. Azok, akik ismerték Pált részvéttel voltak iránta, és azt gondolták, hogy ebben a helyzetben nem tudja az evangéliumot hirdetni. Pál azonban levelében megnyugtatgatja a filippieket, hogy a helyzete az evangélium terjedését szolgálja, és ír arról is, hogy az öröm nem a körülményektől függ, mert az Úrban mindenkor lehet örülni.
Ahhoz hogy Krisztust hitelesen tudjuk képviselni mások előtt, föltétlenül szükséges megtapasztalni az ő átformáló erejét az életünkben. Amennyiben ez megtörtént, a parancs nekünk is szól: „menjetek el és tegyetek tanítvánnyá minden népeket.” Abból, amit Pál apostol írt a filippieknek, megérthetjük, mi jellemezte a szolgálatát. (1) Pál meg volt győződve arról, hogy Isten rendelte őt az evangélium hirdetésére és védelmére. Ezzel a bizonyossággal fel tudta dolgozni azt, ami vele történt, és tapasztalhatta, ahogy Isten terve és célja valósul meg az életében (ApCsel 9:15). (2) Pál szolgálatát a céltudatosság jellemezte, mert rajta keresztül megismerhették az emberek az evangéliumot még a börtönben is. A bilincsek nem akadályozhatták meg Pált az ige hirdetésében, felismerte a lehetőséget, amit az Úr biztosított számára, „mert az Isten igéje nincs bilincsbe verve” (3) Pál szolgálatát a bátorság és az elszántság jellemezte. Az evangélium hirdetése miatt került a börtönbe, de ez nem gátolta őt abban, hogy szolgálatát folytassa, és nem félt attól, hogy emiatt helyzete még rosszabbra is fordulhat. (4) A legnagyobb motiváció a Krisztus hirdetésében az elveszett emberek iránti érzett szeretett. A Róma 5:5-ben Pál azt írja: „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlelke által.” Ha szeretet van a szívünkben, meglátjuk az elveszett emberek állapotát es beszélünk arról, aki szabadulást adhat nekik a bűn rabságából. Két csoportot vélünk felismerni az igében, mind a két csoportba tartozó emberek egyaránt az evangéliumot hirdették. Pál apostol ellenfelei is hirdették Krisztust, de nem tiszta szándékkal. Mi melyik csoportba soroljuk be magunkat? Milyen lelkülettel és szándékkal hirdetjük Krisztust? Ha lelkületünk és a szándékunk nem jó és nem tiszta, hogy tudja akkor Isten kedvesen venni a szolgálatunkat, és megjutalmazni érte? (Fekete Csaba)
