Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: Róm 10:9–13; Kulcsige: Róm 10:12 „Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt.”

Úrnak vallani Jézust azt jelenti, hogy hiszünk benne. Hinni annyit jelent, hogy igyekszünk úgy élni, mint ő. Ha segítségül hívjuk a nevét, nem szégyenülünk meg, mert Lelke támogat. A Szentlélek neve görögül Paraklétosz: pártfogót, tanácsadót, tanítót, vezetőt, figyelmeztetőt, segítőt, védőügyvédet, vigasztalót, intőt, szószólót, oltalmazót jelent. Azt nevezték így az ókorban, aki a peres ügyben ott állt védőként az egyszerű emberek mellett.

 SZÖVETSÉGI HÍREK

Idén immár hetedik alkalommal került megrendezésre a Bibliai Olimpia. Országszerte 148 gyermek és tini vett részt az olimpián, s idén is mind a négy…

Hazamentek...

2023. április 12 -én, életének 38-ik évében tragikus balesetet szenvedett Szatmárnémetiben † Balog Attila. A helyszínre érkező mentősök már nem tudták megmenteni az életét. Attila a szatmárnémeti…

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

„Az Úrtól lett ez, csodálatos a mi szemünkben” – a 118. zsoltár szavaival ismertük el Isten segítségét és gondviselését 2015.…

Díjkiosztó zenés délután a dévai "Téglás Gábor" Iskolaközpontban       A vajdahunyadi körzetben kevés magyar hívő fiatal…

 BEMERÍTÉS

Megrendült a szív talaja, zendült a kürt hangja, és megmozdult a víz ismét Szamosardóban. A helyi hívő közösség újból bemerítkezési ünnepre…

2023. április 2-án Szilágyszentkirályon örömünnepet tartott Isten népe. A helyi, körzeti és kanadai testvérek körében, rokonsággal és családi…

 OLVASNIVALÓ

Ézsaiás próféta kijelentését (Ézs 53:4) Máté evangélista szokása szerint az Úr Jézusra alkalmazza, amikor ezt írja: „az est beálltával vittek hozzá sok ördöngöst, és egy szóval kiűzte a…

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

A székelyföldi missziókerület éves konferenciáját tartotta 2016. november 26-án a Hargita Táborban. A gyülekezetek küldöttei nagyrészt mind ott…